2008. december 6., szombat

Bejutottunk az orvoshoz!

Barnabás fiam 5 hete köhögött már, amikor úgy döntöttem, hogy mégiscsak utána kellene nézni, hogy mi van a háttérben, miért nem tud kimászni belőle. Láza nem volt, élénk volt, de mélyről hurutosan köhögött. A tüneti szereket végig próbáltuk.
Gondoltam nem ártana utána nézni kicsit.

Úgy tűnik az 5 hetes anamnézis azért elég volt, hogy ne csak a nővérig jussunk.
Először sorban álltunk a rendelőintézet laborjában, ahol megszúrták az ujjbegyét és néztek egy CRP-t. Ezután újabb sorban állás, majd bejutottunk az orvoshoz. Szavam nem lehet, szakma szabályai szerint végig vizsgálta,. Szólni nem sokat szólt, a kérdezést sem vitte túlzásba.
Annyit mondott, hogy menjünk vissza a laborba, mert elrendelt egy garat tenyésztést.
Újabb sorban állás, majd levették a tenyésztést és mehettünk haza.
Majd értesítenek az eredményről.

Ha már ott voltunk, gondoltam szólok, hogy az állítólagosan létező „ barn program”-ba. (ez lenne itt a gyerekek rendszeres kontrollja, van egy 4 éves korban is)  2 és fél év óta senki nem szólította a gyerekeimet. Azt sem ellenőrizték, hogy kaptak-e egyáltalán valamilyen védőoltást.
Megígérte, hogy intézkedik.
Jött is egy behívó  Barnabásnak következő héten, hogy mehet a 4 éves kontrollra (igaz mindjárt 6)
Nagyon kedves volt a nővér akivel találkoztunk. Kérte az elnézést, amiért kifelejtettek bennünket.
Az asztal alól kihúzott egy láda játékot, hogy amíg egyeztetjük a védőoltásokat, addig se unatkozzon a gyerek.
Bájolgás magas fokon, ebben nem volt semmi hiba.
Megmérte a súlyát, a magasságát, majd leereszkedett a szintemre és hosszasan magyarázta a görbéket,.Megnyugtatott, hogy se nem sovány, se nem kövér.
Elmondta, hogy mivel a gyerek tisztán érthetően beszél, ezért a hallása is rendben van. A játékokért is pontosan nyúlt, tehát a látásával sincs baj. Ennyi. 
Legközelebb majd 6 éves korában megint megméri egy nővér a súlyát.
Megegyeztünk, hogy továbbra is otthon intézzük a védőoltásokat.  (Van némi különbség az egyes védőoltások beadási idejében.
Meghallgatni a szívét, megnézni van-e lúdtalpa, phymosisa stb, ugyan minek?


2 héttel az orvosi vizsgálat után megkaptuk Örebróból a  Mikrobiologiai laborból a választ postán.
Barnabás véréből nem tenyészett ki kórokozó. Ahhoz képest, hogy garat váladékot vettek le, ügyesen transzformálták a dolgot vérvizsgálatra.
Itt le is zárult a dolog.  Kontrollra nem szokták visszahívni a gyerekeket. Ha pozitív lesz egy tenyésztés postán küldenek receptet is (Kolleganőm kapott így.)
Úgy tűnik  hogy elégedetlen vagyok? Igen nagyon.
Én annak idején Boda professzornál nem így tanultam a gyerekgyógyászatot.
 

4 megjegyzés:

  1. Jobbulást a kisfiadnak! (remélem ez már nem is aktuális)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, a gyerekek alapvetően erősek és sok mindent kibírnak, még a svéd egészségügyi ellátást is.
    Sajnos nem mindig. Van olyan betegem, akit a nővér többbször hazaküldött a nagyon lázas gyerekével,jó tanácsokkal ellátva , ugyanazon a délutánon. Végül amikor mentőt hívtak, már nem lehetett rajta segíteni.Élt 4 évet.Azóta kezelem anyukát depresszióval.Csak sajnos ezen semmilyen pirula nem segit és én sem tudok.
    Az egyik adminisztrátorunk lányát ugyanigy küldték haza avval hogy vegyen be paracetamol tablettát. Lázas volt, hányt és jobb oldalon fájt a hasa. Ugye mondanom sem kell hogy mi volt a baja?
    Arról nem beszélve, hogy két hányás között milyen hatásos egy tabletta.
    Otthon is vannak ilyen rémtörténetek, mindig vannak olyanok akik tévednek, orvosok is.
    A fő bajom az, hogy ez itt rendszerhiba és ez mint olyan megváltoztatható lenne. Csak akkor mi lesz a nagy egyenlősdivel?

    VálaszTörlés
  3. ahoz kepest nem is jartatok olyan rosszul. A multkoriban bejutottam a szajsebeszhez, benezett a szamba aztan kaptam uj idöpontot masodszor is benezett a szamba es elkuldött gondolkozni. Mindezert fizettem 700 koronat majd megcsimaltattam a munkat Budapesten.

    VálaszTörlés

  4. Mi is megyünk haza dec. 27.-én és 10-n jövünk vissza. Már intézem az időpontokat a gyerekeknek és magunknak is. Végül is évente min. 3x hazamegyünk így meg lehet oldani az időszakos ellenőrzéseket meg a védőoltásokat.

    VálaszTörlés