2008. március 30., vasárnap

Dugulás

Hétvége van, nagyüzemben mosunk. 5-en vagyunk, eléggé ki van használva a mosógép. A baj csak az, hogy dugulás helyzete állt elő, bugyog vissza a lefolyóból a víz.  Megpróbáltuk a lehetséges házi praktikákat a baj elháritására, de nem ment. Ok, akkor szakember kell, szakfelszereléssel!

2008. március 29., szombat

Egy újabb elgondolkodtató történet

Ügyelet. 21 éves lány, süket-néma. Szájról nagyon jól olvas, mindent elmutogat. Valamiféle beszédre megtanították, de az leginkább is teljesen érthetetlen, irritáló hangzavar. Lényeg, hogy mindentől függetlenül elég jól lehet vele kommunikálni.
Saját maga jött sírva segítséget kérni, mert öngyilkossági késztetésekkel küzd, sőt harcol.

Gotland húsvétkor

Sajnos nem tévedtek a meteorologusok és az sem vigasztal, hogy otthon is hideg volt. Hó, fagy és jeges szél. Annyi haszna azért volt, hogy nem volt tele turistákkal.

2008. március 25., kedd

Borderline dömping

A sok táppénzes beteg mellett a másik ami szembetünő volt nekem, (nekünk) az a rengeteg Borderline (érzelmileg labilis személyiségzavar) beteg, aki rendszeresen felvagdossa a csuklóját és túladagolja a gyógyszereit. Vártam a sok és nagyon mély depressziós beteget, ami a köztudatban él az északi népekről, helyette szembetaláltam magam a sok önsértő fiatallal. És nemcsak a fiatalokkal.

2008. március 20., csütörtök

Pár nap szünet

Holanp elutazunk Gotlandra, meglátogatjuk Zsoltot és egy kicsit szétnézünk. Jó kiválasztottuk az időt. Épp most néztem időjárás jelentést. Pont abban a magasságban Svédország teljes szélességében hó és szélvihar, - 5 fok. Jó lesz a viharos tengeren hajózni. Egész decemberben és   januárban + 6-8 fok volt. Na ez a mi formánk.

A svédül tanulóknank felteszek egy  linket, hogy ne unatkozzanak.
Ez egy  50  perces riportfilm egy ismert TV bemondonővel, aki amyotophiás lateral sclerosisban halt meg. A betegségéről naplót írt és párhuzamosan  készült ez a riportfilm majdnem a haláláig.Ez volt az első svéd könyvem amit elolvastam  még a tanfolyam alatt. A leendő munkaadóinktól kaptuk ajándékba. Akkor nem értettem, miért telt el olyan sok idő az első tünettől a diagnózisig. Igy 2 év után most már értem.A könyv szövege nem nehéz ,könnyen érthető. A film megértése viszont  fokozatosan nehezedik, ahogy romlik Ulla-Carin beszéde. Megrázó film , aki nem akar depis lenni ne nézze meg.

http://www.svt.se/svt/road/Classic/shared/mediacenter/index.jsp?&d=29716&a=566622&lid=is_search712311&lpos=0

 

2008. március 19., szerda

Psykiatriska Kliniken Karlskoga

 

Na itt dolgozom én. Májusban lesz 2 éve. El sem hiszem, olyan gyorsan eltelt ez az idő.  Még élesen emlékszem az első nap (bocs,hónapok)szorongására,szó nem jött ki a számon. Még jó, hogy a valós első hét az ügyintézésből állt. A megyei személyzetis jött velünk-adóhivatal, társadalombiztositó, fényképész, személyigazolvány stb. Ez volt a bemelegítés. Nekünk már annyival könnyebb volt a helyzetünk, hogy az előző évben már kijött ide 4 orvos.Volt kitől magyarul kérdezni.

2008. március 18., kedd

Éjszakák és nappalok 2

Igértem, hogy jelzek, ha egyforma hosszúak lesznek a napok Karlskogában és Szegeden. Hát ma eljött ez a nap.  Igaz kicsit el van tolódva a dolog. Reggel  23 perccel késöbb kel itt és 23.-al később megy le.Holnaptól már jobbak vagyunk. Már aki szereti a fényt. A  kamasz fiam pl. a félhomályos alagsori szobájában szeret a legjobban.
Részletek: Napfelkelte: Karlskoga 6:08 , Szeged 5 :45, napnyugta Karlskoga 6:13 , Szeged 5:50

 

2008. március 17., hétfő

Melody festival

Hogy ne csak komoly dolgokról írjak. Szombaton volt a Melody festival döntöje. Természetesn  ma mindenütt ez a főtéma, legalábbis a csajok körében.

Ime a  nyertes szám:

http://svt.se/svt/road/Classic/shared/mediacenter/index.jsp?&d=79650&a=1080213&lid=lista_684945&lpos=0

Carola kiesett, amit állítólag nehezen viselt.

http://svt.se/svt/road/Classic/shared/mediacenter/index.jsp?&d=79650&a=1080283&lid=lista_684945&lpos=0

A svédek a  hétköznapi életben tényleg kimértek, kissé  hűvösek és lehetőleg nem mondanak se A-t se B-t.  Énekelni , zenélni   viszont nagyon szeretnek  és ilyenkor látszik mennyi szufla van bennük.

http://svt.se/svt/road/Classic/shared/mediacenter/index.jsp?&d=79650&a=1080207&lid=lista_684945&lpos=0

Nekem ök is bejönnek.

2008. március 16., vasárnap

Dohányzás

Tényleg kevesebben dohányoznak, de azért akadnak itt is jószámmal. A lényegi különbség, hogy közel sem olyan erőszakosak, mint otthon. Nem akarják nekem megmagyarázni, hogy a tolerencia jegyében köteles vagyok beszívni, amit ők kifújnak.
Természetesen az egészségügyi intézményekben, de még a környékén is tilos a dohányzás. (Kivétel a psychiátriai osztály, ahol van egy erős elszívóval és dupla ajtóval zsilipelt dohányzó helység a betegek számára)






























Tebladet

Ez egy havonta megjelenő újság amit Örebro megye ad ki az egészségügyéről.
Bemutat egy-egy osztályt, írnak benne az újdonságokról. Hol milyen új műszer van, milyen új szolgáltatások vannak  stb. 
Amiért írok róla, az a pozitiv szemlélet, ami árad az újságból. Semmi sírás, jajgatás, panaszkodás, helyette mosolygó arcok, öröm, bizakodás. És mindenki nagyon elégedett mindennel.


2008. március 15., szombat

Rokonság

Ezt a kenyeret  tegnap találtuk a boltban.






















Ez már aztán valami! Svédországban működő  finn házipékség által gyártott  magyar paraszt kenyér. A (nyelv)rokonok azért gondolnak ránk.

2008. március 14., péntek

Hogy kerültem ide?

A visszajelzésekből, amiket köszönök, kitűnik, hogy sokan vannak akik még csak gondolkodnak egy esetleges svéd munkavállaláson. Nekik írom  le, hogy én milyen úton  jutottam ide.
Több lehetőség is van ezen kívűl. Amit leírok, az egy történet, semmi garancia nincs rá, hogy minden így fog történni a következőkben is.

2008. március 11., kedd

1956

Ma megint fáradt vagyok az íráshoz, ezért csak egy érdekes link  főleg a svédül tanulóknak, bár másnak is érdekes lehet.
Svéd dokumentumfilm 1956-ból.

http://www.svt.se/svt/road/Classic/shared/mediacenter/index.jsp?&d=29716&a=615955 

2008. március 10., hétfő

A kedvenc svéd filmem

Hétköznapi Mennyország ( Så som i himmelen)

Otthon is játszották a mozikban és úgy tudom nemrég valamelyik TV csatorna is leeadta későn este. DVD kölcsönzőkben biztos elérhető.  Nagyon szép történet, igazi svédes hangulat és tájak.

Egy kis ízelítő belőle: 

Kitartás  jönnek nemsokára  megint a psychiátriai témák is, bár ebben a filmben is lehet találni jócskán

2008. március 9., vasárnap

Vizitdij? - inkább Carola

Ma megkapta a magyar egészségügy a kegyelemdöfést. Lehet ezután még kevesebb pénzből még szarabb egészségügyet csinálni. Na ez megint csak nem politika, hanem matematika. Nem is bosszantom magam tovább inkább hallgatok egy kis Carolát és nektek is figyelmetekbe ajánlom.

Carola  a svédek egyik legismertebb és kedvelt énekesnője, bár a főleg a fiatalabb korosztály véleménye megoszlik róla. 25 éve van topon folyamtosan. 1983-ban 17 évesen nyerte meg az itteni " Megasztárt", bár már 11 évesen is énekelt a TV-ben.   Rossz nyelvek szerint psychiátriai   kapcsolatai is vannak, de ezt most hagyjuk.  Nekem az itteni kedvencem.  Öt hallgatva éreztem meg talán előszőr a svéd nyelv szépségét.

Hallgassátok:  http://www.youtube.com/watch?v=zsiI30Prv3s

Ezt pedig most találtam, a két kedvencem  duót énekel:

 http://www.youtube.com/watch?v=Fh1fnaZsZA4

Doktorsguiden - megint

Még az elején írtam  erről a weboldalról. Látom statisztikában hogy  néhányan nézegetik is. Én is szoktam nézegetni és le is vontam a következtetést. Teljesen össze-vissza működik.  Énrám pl . nemrégiben  még 3  beteg szavazott a doktorsguiden szerint, aminek alapján x.-k helyen álltam. Most azt mutatja, hogy nem szavazott rám még senki. Azt is tudom,  van orvos, akire a felsége szavazott próbaképpen. Semmiylen szűrő nincs benne. Szóval érdekességképpen nézegessétek, ha van kedvetek, de ne szűrjetek le belőle semmi komoly következtetést

 

2008. március 8., szombat

Loppis - loppmarknad

Egy újabb praktikus jótanács az ide készülőknek. Ne költsétek el a kapott letelepedési   támogatást az első napon az Ikea-ban. Járjatok helyette szombatonként loppisba. Hogy mi ez? Ismertebb nevén: second hand. Mégsem ugyanaz, mint az otthoni durik. Először is itt mindent lehet kapni: gyerekjáték, könyv, bútor, konyhafelszerelés, sportfelszerelés, ruhanemű, antik sb. A lényegi eltérés a működésükben van. A legnagyobb ilyen hálozatokat a Pingstkyrkan (Pünkösdi egyház) és más jótékony szervezetek működtetik. Szerdánként lehet leadni (térités nélkül) a megunt dolgokat és szombaton van a nagy nap amikor vásárolni lehet. Igazi kincskeresés!

2008. március 7., péntek

Athen

A kongresszusról nem akarok különösebben írni. Két dolgot említenék meg érdekességképpen.
Athénban 24 fok volt amikor megérkeztünk. Előző héten a nagy havazás miatt le volt zárva még a reptér is, az idegenvezetőnk  szerint.
A svéd csapat 25 pszichiáteréből (eredeti hovatartozás szerint) volt 2 orosz, 2 német, 2 arab, 1 lengyel, 1 bosnyák, 1 magyar. A többiek talán svédek voltak.

A többit képekben (ha a képre kattintasz jön a többi is):

 

 

2008. március 2., vasárnap

Hentes

Egy fontos információ az ide készülő orvoscsoportnak, illetve azoknak akik itt élnek, de még nem tudnak róla.  Van egy magyar származásu hentes, akinek valahol  délen van egy húsüzeme, ahol sok jó finom magyar gyomornak való dolog készül. Nagy hűtőkocsikkal járják Svédországot és terítik az árut. Általában egy hónapban egyszer jönnek, mindig ugyanazon a helyen és időben parkolnak le és árulnak. Főleg itt élő magyarok és jugoszlávok vásárolnak tőle. Karlskogában a hónap első szombatján délután 3 és 4 között árulnak, aztán mennek tovább. Előtte felszoktak hívni, hogy jönnek. Hurka, kolbász, szalonna, disznósajt, kenőmájas és egyéb fiinomságok kaphatok jó áron. Ajánlom mindenkinek.

Remélem nem haragszik meg érte, de  felrakom a telefonszámát, mivel a reklámtáskáikon  is rajta van. Érdemes felvenni vele kapcsolatot és informálódni hova, mikor mennek.

Az én telefonomban Laci hentes néven van elmentve : 070 565 6373

Pár napig most nem írok, holnap reggel 6:20-kor indul a gépem Athénba (schizophrenia kongressszus) remélem magyar ismerősökkel is találkozom.

 

2008. március 1., szombat

Van ott valaki?

Mi ,az itt dolgozó  orvosok jól elkommentelgetünk egymással, de odahaza is olvassa valaki? Jó lenne ha megdobnátok néha egy-egy kérdéssel vagy hozzászolnátok a témához . Kicsit egyedül érzem magam, írjatok!