2011. szeptember 19., hétfő

Botrány a göteborgi Sahlgrenska Egyetemi Klinikán

Tavasszal robbant a hír, hogy a Sahlgrenska pathológiáján egy orvos éveken át tévesen negatívnak véleményezte a melanoma (bőrrák) gyanújával beküldött szövettani mintákat.

Miután egyre több pathológus kolléga és bőrgyógyász kérdőjelezte meg a diagnózist, utólag ellenőrizni kezdték az orvos által vizsgált mintákat.
Tavaszig 27 tévesen negatívnak ítélt melanomás mintát találtak, mostanra újabb 24-t. A mintákat Angliába is kiküldték ellenőrzésre, ott is 4 téves álnegativ mintát találtak.
2500 mintát kell ellenőrizni, de most kiakarják terjeszteni a korábbi mintavételekre is egészen 1999-ig visszamenőleg.
Ekkor kezdett ugyanis az orvos ott dolgozni, aki azóta már nyugdíjba ment.
Megpróbálják elérni az összes beteget, akiknek a mintáját vizsgálta, de eddig nem sikerült mindegyiket megtalálni.
Az érintetteknek 2 héten belül időpontot adnak és krízis telefonvonalat nyitottak az aggódó betegnek.

Evvel van tele a napokban a sajtó a szakmai lapoktól kezdve a bulvárig.
Rengeteg a comment, többen felvetik, hogy ez elkerülhető lett volna, ha Svédországban is lenne kötelező továbbképzés, mint más civilizált országokban.
“Postad av: gh, 13:06, 9 juni 2011

Ännu ett tragiskt fall som sannolikt kunnat undvikas om Sverige haft sk. "bord certifications" med fortbildningskrav. Dvs. som i de flesta civiliserade länder.”

A továbbképzés hiányosságairól már többször írtam. (1,2)

2011. szeptember 11., vasárnap

Áremelés!

Éves szinten többe fog kerülni a gyógyszer és a vizitdíj. Azért éves szinten, mert maximálva van az egy év alatt kifizetendő vizitdíj és gyógyszer. Ez a keret fog nemsokára emelkedni.
Gyógyszerre egy svéd lakos eddig max. 1800 SEK-et fizethetett ki (12 hónap alatt), ezt követően díjmentesen kapott minden gyógyszert. A gyógyszerár-támogatásról itt írtam már. Ez a keret most 2200 SEK-re fog emelkedni.
Az éves max. vizitdíj eddig 900 SEK volt, ha ennyit már leperkált a beteg az adott évben utána ingyen járhatott a rendelőkbe. Egy szakorvosi vizitdíj 250-300 SEK, nővér, gyógytornász stb. általában 80 SEK. A tervezett új keret 1100 SEK/év. Hogy ki hol tart, persze nem papíron jegyzik, hanem elektronikus betegkártyák vannak.
Ennek a hátterében a növekvő gyógyszerkiadások és egyéb költségnövekedés áll, részben az is hogy a svéd átlagfizetés is megemelkedett. Míg 2006-ban, amikor ideköltöztünk kicsit több mint 26 000 SEK volt, most már 28 500 körül van. Csökken a különbség a női és férfi fizetések között is, már csak 600 SEK-kel keresnek többet a teremtés koronái.

2011. szeptember 6., kedd

Nagy hiányosságok az akutellátó helyeken a fertőző betegek ellátásával kapcsolatban

A Socialstyrelsen (ÁNTSZ-like nagyhatalom) vizsgálata szerint minden tizedik akutellátó helyen nincs lehetőség a fertőző betegek elkülönítésére. Ahol van ilyen elkülönítő ott viszont minden 4. helyen nincs külön WC, a többi beteggel közös toalettet használnak. Hiányzanak a fertőző betegek ellátása utáni takarítás, fertőtlenítés szabályai is.
A Kormány felkérésére végzett vizsgálatot a sociálstyrelsen 80 kórházban és tette közzé a viszgálat eredményeit.

http://www.dagensmedicin.se/nyheter/2011/09/02/akutvard-daligt-rustad-for/index.xml

2011. szeptember 1., csütörtök

Bumeráng

A Försäkringskassan (az itteni TB) hülyeségben a magyar hivatalokkal szoros versenyben van.

Visszadobtak egy általam írt Läkarutlåtande-t (kórrajzkivonat amit a rokkantnyugdíj kérelem mellé kell csatolni.) Mivel állandóan kötözködnek a megfogalmazás miatt - tekintve, hogy nem szakmabeliek ülnek ebben a műintézetben és hoznak ezügyben döntést- csak olyan kész kifejezéseket és mondatokat tudnak értelmezni ami benne van a „szakmai” protokolljukban.
Elkerülendő a félreértéseket, mostanában azt a taktikát alkalmazom, hogy a saját(!) weboldalukon található, orvosoknak szóló, a kritériumokat leíró ismertetésből idézek szóról szóra.
Eddig műkődött.
Most viszont visszaküldték, hogy írnám le pontosabban  hogy a beteget most véglegesen rokkantnak ítéltem-e meg vagy sem, mert nem egyértelmű.
Hát már a saját kritériumaikat sem értik, akkor ott nagy baj van. Most megpróbálom tőmondatokban a szájukba rágni.