2010. szeptember 29., szerda

Föräldramöte - szülői értekezlet

Igen, ilyen is van errefelé. Múlt héten épp Alexandra lányom osztályában, aki most 5.-be jár.
Szerencsénkre nagyon jó osztályfőnöke van. Immáron 2 éve. Tulajdonképpen ő tanít minden tantárgyat - angolt, matekot, svédet, kémiát stb.
Az adott körülmények, pontosabban a svéd oktatási rendszer keretei között mindent megpróbál, hogy annyi tudást adjon át amennyit csak tud. Néha szembeúszik az árral - szerencsénkre.
Avval kezdte a mondókáját, hogy a szülők segítségét szeretné kérni.

2010. szeptember 22., szerda

A nap hangjai

Ma először szerveztek "Psykosocialskydsrond"-t külön az orvosoknak, mármint az Örebro megyei pszichiátereknek.
Az Arbetslagen (a Munka törvénykönyve) szerint a munkaadó köteles évente, szervezett lehetőséget adni a munkavállalóknak, hogy a testi és lelki egészségükkel foglalkozzanak és megoldást keressenek a felmerülő problémákra.

2010. szeptember 17., péntek

Ont om tid - Nincs időnk

Ma végetért az 1 hete tartó ügyeletem a cégnél ezért 15.30 után most már szabadon mozoghatnék...de ülni stb továbbra sem sikerül mert a tünetek nem csökkentek.

Mivel a vårdcentralban nem sikerült eljutni az orvosig és a mindenttudó nővér javaslatai sem használtak, így B tervként megpróbálkoztam az akut mottagniggal (SBO).

2010. szeptember 15., szerda

Több önállóságot, kérem!

Ma 2 többé-kevésbe vicces élményem is volt, gondoltam megosztom veletek.


Kezdjük a rosszabbal, vasárnap óta fáj a nyakam és a bal karom nem bírom rendesen használni (zsibbad és fáj) ill. csak állva bírok létezni (jó adag izomlazító és diclofenac segítségével). Szóval 2 napja itthonról dolgozom állva (megfelelő magasságban elhelyezett notebookjaimon), mert ülni nem tudok és mi tagadás most már azért a talpam is fáj (ezt a posztot is állva írom). Ildikó amellett, hogy neurológus és képzett manuálterapeuta, 2 nap próbálkozás után jobbnak látta ha kérek időpontot a vårdcentralban (körzeti orvosi rendelő) többek között egy radiológiai kivizsgálás - halvány- reményében.

2010. szeptember 11., szombat

Van aki itt is soron kivül megy be a rendelőbe

A dalsjöfårs-i (Borås környéke) körzeti rendelő és patika (Vårdcentral) szerda délelőtt különös látogatót kapott. Egy zavart älg keresztül robogott a rendelőn. Az állat egy ablakon keresztül ugrott be a folyosóra majd egy másik ablakon keresztül távozott.

Végül egy vadászt hívtak, aki a tetőről kilőtte az állatot, a helyi média tájékoztatása szerint. Az älg egyébként már sérült volt egy korábbi (közlekedési)baleset miatt.

A hírt a Dagensmedicin oldalán találta Ildikó.

Végül pedig 2 komment, szerintem mindkettő önmagáért beszél:

"Úristen, biztos orvost keresett"

"Hozzánk (Vårdcentral) tegnap ellátogatott egy zavarodott landsting-politikus, sajnos nem volt egy vadász sem, hogy elintézze"

 

 

2010. szeptember 9., csütörtök

Orvoshiány - skandináv prognózis

Minden második évben összeül az Észak-Európai Orvosok Szövetségének egy csoportja (SNAPS - Samnordiska arbetsgruppen för prognos - och specialist-utbildnings frågor), hogy áttekintsék a Skandináv országok munkaerőpiacát az orvosok szempontjából és prognózist készítsenek.
A SNAPS ezévi jelentése is fenyegető orvoshiányt prognosztizál mindegyik északi országban.

2010. szeptember 7., kedd

A hülyeség fokozható

Az ÖPT után azt hittem nem lehet már értelmetlenebb ötlettel előállni, de gyorsan kiderült, hogy igen. A Socialstyrelsen erre is képes. Pár napja újabb körlevél érkezett amiben egy a Läkartidningen-ben megjelent cikkre és az abban foglaltakra hívja fel a vezetőség a figyelmünket. Ezt gyorsan követte egy másik mail, amiben arrra kérnek bennünket, hogy egyenlőre ne tegyünk semmit. Előbb összedugjak a vezetők a fejüket és talán kisütnek valami okosat.

2010. szeptember 3., péntek

2010. szeptember 1., szerda

Miért vörös itt minden ház?

Ezt a kérdést szinte minden alkalommal felteszik nekünk a vendégeink. Kapisgáltam valamit a szóbanforgó festék konzerváló hatásáról, de megélegeltem tudatlanságomat és végre utánajártam a rejtélynek.