2009. február 6., péntek

Szélmalomharc

Kezdek belefáradni. Hogy mibe?  Abba, hogy mindenütt falakba ütközöm.


Hiába akarok a szakmai szabályai szerint rendesen dolgozni, egyszerűen képtelenség.
Arról már írtam többször, hogy milyen nehéz kiverekedni, hogy a psychiátrián is rendesen meg és ki legyenek vizsgálva a betegek.
Állandóan azt kapom, hogy küldjem ki a körzeti rendelőbe,ez rájuk tartozik.
Szépen lassan rájöttem, hogy hiába küldöm, mert nem lesz kivizsgálva.
Nem maradt más hátra, inkább végighallgatom a dörgedelmet minden hónapban a magas költségekről, de ha szükségesnek látom elküldöm a betegeket vizsgálatokra még a bennfekvés alatt. Már csak az után követés marad a körzeti rendelőintézetre.


Ami miatt ma elborult az agyam, hogy kaptam egy „remiss svar”-t a rendelőből.
Itt ugyanis rend van. Nem ám csak úgy odaadjuk a betegnek kezébe a beutalót, hogy itt van, aztán menj intézd el és gyere vissza a lelettel. Elvégre, hogy is várhatunk el ilyen bonyolult dolgot egy felnőttől?
Helyette csinálunk magunknak jó sok plusz munkát. A beutalót, konzílium kérést direkt a címzettnek küldjük, ahol ezt regisztrálják. A regisztrálásról jön egy levél, egy úgynevezett „remiss bekräftelse”. Ebben ilyenek szoktak állni, hogy: Köszönjük a beutalót, a beteget 3 vagy 6 hónapos várólistára tettük.
Aztán 6 hónappal később, amikor a beteg végre bebocsájtást nyer vizsgálatra, levélben jön a „remiss svar” a válasz. A beteg feje felett küldözgetjük a beutalókat,akinek  persze fogalmi sincs már arról a végére mikor, hova, miért is küldték, hívták. Hova megy vissza a válasz? Ahova meg vissza,megy ott már azóta a 10. orvos dolgozik akinek fogalma sincs hogyan is kezdődött ez az egész.
Ez a jobbik eset. Vizsgálat helyett azonban sokszor, csak egy elmélkedést kapunk vissza, néhány jó tanáccsal az esetről, anélkül, hogy a beteggel találkoztak vagy meg  is vizsgálták volna.


Na ez történt most is.
Aki olvasta a „Két tűz között” posztomat (aki nem az olvassa el itt)az biztos emlékszik annak a 19 éves lánynak az esetére, akinek a psychés baja mellet eszméletvesztései voltak naponta többször is az osztályon. Szomatikus vizsgálatánál nagyon durva szívzörejt találtam és eltéréseket a neurológiai statusában. 
Okulva a tapasztaltakból megcsináltattam a szükséges vizsgálatokat kezdésnek.
A szív UH kombinált szívbillentyű hibát igazolt, ami eddig soha nem került felismerésre. Soha senki nem hallotta meg a zörejt.
Az előző írásban az szerepelt, hogy 12 éves korában volt egy súlyos vesegyulladása. Azóta az anyjától megtudtam, hogy ez elírás volt, 1-2 éves kora között volt ez a bizonyos vese gyulladás. Valószínűleg tehát akkor lehetett egy endocarditise, ami a billentyű hibához vezetett, de ez persze csak feltételezés így utólag.
Az EEG vizsgálata is pozitív lett. Lassú, delta-tetha hullámok a bal temporális lebenyben.
Írtam beutalót Örebroba a neurológiára további kivizsgálásra. Innen kaptam egy  visszaigazolást, hogy 4 hónapos várólistára tették.
A körzeti rendelőbe is küldtem beutalót. Szépen leírtam mindent és kértem, hogy kövessék az állapotát. Gondoltam mégiscsak az ő feladatuk, meghallgatni időnként a szívét és UH kontrollokra elküldeni.


Na de, hogy végre a lényegre térjek. Szóval a válasz a körzeti rendelőből a következőképpen hangzik:



Köszönjük a beutalót!


A betegnek szív UH vizsgálata történt a belgyógyászati ambulancián szívzörej miatt. A vizsgálat leletét a psychiátriára küldték. A másolatot mi is meg fogjuk kérni.
Valószínűleg semmi jelentősége nincs a dolognak, mert a belgyógyász kollega egyáltalán nem reagált az ügyre. Úgy gondolom a neurológiai  kivizsgálással is várni kellene és majd elválik később, hogy egyáltalán szükség van-e rá.
Megítélésem szerint betegnek a szívzöreje miatt  semmiféle után követésre nincs szüksége.
Egyebekben ha a betegnek valamilyen panasza támadna a későbbiekben keresse fel saját maga rendelőnket.


Baráti üdvözlettel:  Dr XY



Hát mit mondjak? Elöntötte az agyamat a faeces.

Bästa kollega!
Mi az hogy egy 19 éves lány, akinek UH-val igazolt kombinált tri és bicuspidalis insufficientiája van, (ha jó is még az EF-a) nem igényel semmilyen után követést?
Mi az, hogy egy 19 éves lány, aki naponta többször elveszíti az eszméletét és pozitív az EEG-je nem igényel neurológiai kivizsgálást ?
Hogy merészel a kedves kollega ilyeneket leírni anélkül, hogy látta volna a beteget.? (ellenőriztem a rendszerben, a válasz a beutalóra „administr. åtgärd”-ként (adminisztratív intézkedésként) lett rögzítve, a betegnek semmiféle vizsgálata nem volt az utóbbi évben)
És hogy képzeli a kedves kollega, hogy megkérdőjelezi az igaz mondásomat?
Szó szerint bemásoltam az UH leletet. Akkor miért kell másolatot kérni. Talán azt hiszi az ujjamból szoptam?
Milyen alapon bírálja felül egy neurlógus szakorvos véleményét a további szükséges neurológiai vizsgálatokról?
És tessék mondani a beteget miért kell semmibe venni?
Van tán valami riktlinjer - amit esetleg még nem ismerek - miszerint a psychiátriai betegeket le kell rázni?

Med vänliga hälsningar:


Ezek itt hülyének néznek minket? Kurva pipa vagyok!!!!!


7 megjegyzés:

  1. Kamatra cserélt szerelem2009. február 6. 23:36

    Az a baj hogy sok doktor megvette a doktoriját libáért,vagy elfelejtette hogy mire tette fel az esküjét anno.Vagy csak apucianyuci kedve miatt lett orvos,amúgy sosem lett volna az.Sok lezüllik az egyetemi évek alatt,sok utána a nonstop ügyelet és nulla családi élet miatt.Elfásulnak és érzéketlenek lesznek.Az érzéketlenséget még megértem,elvégre nem sírhat minden műtét után meghalt betegért,na de megölni a struccpolitikával is más......Különben meg le kellett volna ide írni a doki nevét,csak hogy tudjuk melyik az a mengele és el tudjuk kreülni nagyívben.Éljen a szólásszabadság....vagy mi.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ildikó, index-címlapos vagy, gratulálok :)

    VálaszTörlés
  3. Csak kiváncsiságból (és motivációkeresésből): Svédországban hozzánk hasonló jellegű TB van, vagy több magánbiztosítós rendszer?

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, talán rá lehet jönni, hogy a magyar eü. nem feltétlenül a legrosszabb a világon.

    VálaszTörlés
  5. Sajnos itt is van ilyen és milyen sok...Én a lábfájásommal voltam két éve rheuma orvosnál. Nem elég a kéthónapos várakozás, de sürgősségi esetben sem fogadtak...majd 2-től este NEGYED KILENCIG kellett várakoznom, közben láttam nagy ajándék csomagokkal mentek be, disznótoros, kacsa, liba stb. a betegek mesélték, míg várakoztam ajándék halmazt kap az orvos, rám került a sor és Erzsébet nap alkalmából körbe telefonálta az ismerőseit felköszönteni, én meg mellette ültem még háromnegyed órát étlen-szomjan és csak egy gyógyszert írt fel végül...nagyon mérges voltam már, majdnem gyomorfekélyt kaptam ott este...pedig a gyomrommal semmi bajom...erre tette fel az esküjét valamikor? És még vannak rossz tapasztalataim.../ Mint Magyarország /

    VálaszTörlés
  6. Kedves Civil Szféra! A magyar eü pont uilyen, de itt blogoltok ahelyett h illetékes helyen követelnétek ki magatoknak h jó orvosotok legyen meg jó kórházatok. De ráhagyjátok a politikusokra és a megszervezhetetlen orvosokra. Ha vmi fáj, kiabálj, ha nem kiabálsz vedd tudomásul ne panaszkodj, és okosabb dologgal töltsd az időd.
    Kedves invictus, mi tudjuk h mire lenne még képes az eü, hidd el sok diagnosztikus és terápiás lehetőségből kimaradsz-kimaradunk-kimaradtunk

    VálaszTörlés
  7. vegulis ezt a fajta szelmalomharcot talan könnyebb elviselni mint az otthonit a befizetendö szamlakkal...

    VálaszTörlés