2009. február 4., szerda

Tehetlenek a tanárt bántalmazó diákbandával szemben

Lärare misshandlad och ofredad av elever


Egy diákokból álló banda legalább 1 éven keresztül zaklatott egy tanárt az askersundi Sjöäng iskolában. Pénteken rendőrt kellett hívni mert egy ajtóval beszorították. Ekkor kiderült, hogy a diákok máskor is lökdösték, fenyegették a tanárt és szabotálták az óráit. Az iskola igazgatója azt állítja, hogy semmit nem tudott arról ami az iskolában zajlott.


Az igazgató szerint nehéz bármilyen intézkedést hozni a bántalmazó gyerekek ellen mert joguk van iskolába járni és ez a joguk erősebb annál, minthogy az iskolából kizárhatnák őket. A rendőrség egy másik esetben is nyomoz, amikor egy diákot fojtogattak a banda tagjai.


Részletek:


A tanár a főbejáratnál ment ki, amikor észrevette, hogy az ott álló diákok dohányoznak. Mikor rájuk szólt, hogy ezt nem tehetik, feldühödtekés az egyik diák rácsapta az ajtót a tanárra úgy, hogy annak a lába beszorult. A tanár ekkor  a rendőrséget hívta. Amikor a rendőrjárőr a helyszínre érkezett, az is kederült hogy nem ez volt az első eset, a diákok már több alkalommal bántalmazták. 


Egy alkalommal a diákok megpróbáltak bejutni egy tanterembe ahol a tanár éppen órát tartott.Mivel nem engedte be őket, ököllel megütötték. Az ütés a karján  érte amikor azt felemelte, hogy a mellkasát védje.
Ajtóba szorítást és az ütést bántalmazásnak minősítette a rendőrség , igy  2  rendbeli  bántalmazásért történt feljelentés.


Máskor, amikor egy szönyeget rugdostak éppen. rájuk szólt, hogy ne rongálják az iskola tulajdonát. Erre válaszul a diákok megfenyegették, hogy betekerik a szőnyegbe és őt fogják rugdosni.


Olyan is előfordult,hogy úgy szabotálták az órákat, hogy a folyosón található biztosítékszekrényt feltörték és lekapcsolták az áramot. Emiatt az összes elektromos berendezés amit az órákon használtak elállítódott és sokáig tartott amíg újra beállították azokat. Ezt  zaklatásnak minősítették. 
A tanár elmondta, hogy  az ismétlődő zaklatások miatt alvászavarral küszködik és egyéb tünetek is felléptek.


Intézkedések


Az iskola igazgatója Malin Skyrman Kindervall azt nyilatkozta, hogy intézkedésképpen megbeszélést tartottak a diákok és azok szüleinek részvételével. További intézkedésként a diákokat gyakorlatra küldték, a tanárnak pedig pszichoterápiás segítséget szerveztek. A rendőrségi vizsgálat eredményétől függően további lépéseket tesznek.


Az igazgató azt állítja, hogy nem tudott  a dologról , a zaklatások már azelőtt elkezdődtek, hogy kinevezték volna az igazgatónak tavaly tavasszal. A tanár az előző igazgatónak elmondta a történteket, de az nem vette komolyan. A tanár ezután elhatározta, hogy nem kér többször segítséget és emiatt a jelenlegi igazgató nem tudott az egészről.


Mit lehet tenni ilyen esetben?


Elrendelhetem [igazgató] az személyre szabott iskolalátogatási időt ill. más ideiglenes intézkedést hozhatok rövid időre. De a gyerekek iskolai oktatáshoz való joga annyira erős, hogy én mint általános iskolai igazgató nem zárhatom ki az iskolából őket.
Ezek csak átmeneti intézkedések amíg a végleges megoldást meg nem találjuk.


 


Pénteken ugyanebben az iskolában az egyik diák fojtogatta a másikat, aki már alig tudott lélegezni . A többi diák kérlelésére sem hagyta abba, végül a diákok közéjük álltak. Mivel a rendőrők egyébként is a helyszínen tartozkódtak ezért az igazgató ezügyben is feljelentést tett.


Nerikes Allehanda, 2009-02-04


 

2 megjegyzés:

  1. a prolisodas, lumpemesedes es az ebböl adodo erkölcsvesztes, agreszivitas a liberalis demokracia leple alatt olyan mereteket öltött, hogy egyenesen kerdeses a jövö.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nem Tunyának van igaza, mert akkor ez csak Svédországban lenne így, azonban a fejlett liberális demokráciákban mindenütt általános folyamat. A jogokat mindenhol kinyilvánítják, a kötelességeket azonban nem kérik számon, nincs valódi szankció semmire.

    VálaszTörlés