2009. február 22., vasárnap

A Sandén lányok

Ha szombat akkor Melodifestival, legalábbis Alexandra lányomnak.
Ma valahogy ott ragadtam mellette a TV előtt. Csak úgy ontotta magából az infókat a versenyzőkről. Az új telefon - amit most kapott a 10. szülinapjára - a kezében és izgatottan várta mikor szavazhat a kedvencére Molly Sandénra.
Mit mondjak tényleg jól énekel a kislány, mert hogy csak 16 éves.
Azt is megtudtam az én kis kommentátoromtól, hogy van két húga is akik szintén énekelnek.

Az adás után gyorsan egy kis wikipedia és youtube és már össze is állt a mai poszt.
Nem ragozom sokáig:
Molly 92-ben, Frida 94-ben, Mimmi 95-ben született. Mostanában sorra nyerik az ifjúsági ének versenyeket, ott voltak a Talangon, Molly pedig már a felnőttek között nyomul a Melodifestivalon.
A Stockholmi Adolf Fredriks skola zenei általános iskolába járt, jelenleg a Rytmus gimnázium padját koptatja.
A honlapjába itt tudtok belenézni.


Hallgassátok őket!









Így szólnak ők együtt. Ezt sem hagyhattam ki.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése