2009. február 25., szerda

Csak azért is fiú lesz! - Abortusz, ha nem stimmel a gyerek neme!

Kitört a vita az abortuszok körül.


Svédország nagy büszkesége a szabad abortusz törvény furcsa dolgokat eredményezett.
Sokan csak azért szakíttatják meg a terhességüket, mert  nem tetszik a gyerek neme. Leginkább a leány magzatok esnek áldozatul.

Vannak azonban sokan akiknek morális, etikai fenntartásai vannak és a jogszerűségét is megkérdőjelezik.


A lenti kisfilm arról szól, hogy Eskilstunában egy nő két alkalommal is elvetette a gyerekét, csak azért mert lányok voltak.
A személyzetből néhányan nem akartak ebben részt venni, ezért a Socialstyrelsenhez fordultak állásfoglalásért. Van-e joguk megtagadni az abortuszt, vagy a magzat UH és genetikai vizsgálatát, hogy ne derüljön ki a gyerek neme?







A filmben az illetékes kifejti hogy Svédországban szabad abortusz törvény van,
betöltött 18. hetes terhességi korig bárki szabadon dönthet az abortusz mellett és ez nem kérdőjelezhető meg semmilyen okból. Egyetlen kivétel, ha az abortusz az anya egészségét vagy életét veszélyeztetné.
A szociális miniszter semmi esélyt nem lát arra, hogy ebbe a dologba törvényes módon be lehessen avatkozni. Ez csak attitűd kérdése-mondja, bár elismeri, hogy a fiuk és lányok egyformán értékesek.


Ezt a szabad abortusz törvény használják ki a norvég és dán nők.
Ott ugyanis a miénkhez hasonlóan 12 hét a felső határ a terhesség megszakításra.


Norvégiában tilos a 12. hét előtt megmondani a gyerek nemét. Mit csinál a norvég nő? Kivárja a 12 hetet, megállapítatja a gyerek nemét aztán tűz Svédországba megszabadulni a nem várt nemű gyerektől.
A svéd nőgyógyászok elismerik, hogy ez ismert tény, mindenki tud a norvég abortusz turizmusról.
Norvégia hivatalosan tiltakozik, de úgy tűnik hiába.


Az Aftonbladet hasábjain nagy vita alakult ki a téma körül.
3 tábor körvonalazódik az írások alapján:


- Az egyik tábor azt a nézetet képviseli, hogy a személyzet nem moralizálhat ezen a kérdésen.
Meg kell tanulniuk evvel élni és kész, hiszen ez a szabad abortusz törvényből adódik.
Az egyik kommentező azt írja: "ha megengedték a szabad abortusz törvényt akkor ezzel az is kimondatott, hogy nincs avval semmi probléma , ha úgy tartjuk, hogy egy magzat még nem ember"
A személyzetnek nincs joga azon moralizálgatni, hogy mi áll az abortusz hátterében, vagy hány abortusza volt valakinek.
Egy másik hozzászóló azt mondja: „az ő teste, az ő magzata, az ő gyereke. teljesen mindegy miért, ha abortuszt akar joga van hozzá. A személyzetnek meg semmi köze hozzá. Ha nem szeretik  ezt a munkát menjenek máshova dolgozni”


- A másik tábor azt mondja: meg kell változtatni a törvényt!
Szerintük úgy lehetne ezt a problémát megoldani, ha megtiltanák hogy a 18. terhességi hét előtt megtudhassák a nők a gyermek nemét. Valaki úgy nyilatkozott, hogy teljesen megérti az orvosokat és a nővéreket, hogy nem akartak ebben részt venni. Olyan vélemény is volt, hogy egyáltalán ne mondják meg a terhesség alatt, hogy fiú lesz-e vagy lány, így biztos elkerülhetők az ilyen „nemválasztó” abortuszok.


- A harmadik tábor azt követeli, hogy tekintsék át újra az abortusztörvényt és hozzanak bizonyos korlátozásokat, hogy ne lehessen abortuszt végeztetni, csak azért hogy megválasszák a gyerek nemét.
„Micsoda képmutatás azt állítani, hogy ez elvetendő, ugyanakkor kiállni a szabad abortusz törvény mellett. Teljesen mindegy miért akarja egy anya megszakíttatni a terhességét, ha hivatalosan kimondódott, hogy a magzat csak egy légypiszok és semmilyen joggal nem rendelkezik. Ebből is látszik milyen abnormális, kicsavart a szabad abortusz törvény”- mondja az ellentábor egyik képviselője.


És van ilyen vélemény is: A nőnek joga van megtudnia, hogy milyen nemű lesz a gyermeke. A probléma az, hogy teljesen szabad az abortusz Svédországban, nem pedig az hogy valaki meg akarja tudni a születendő gyermeke nemét.

3 megjegyzés:

  1. Eddig legalabbis igy volt. A vita eppen azert tört ki,mert mostmar nem csak a bevandorlok köreben fordul elö hogy ilyen celzattal csinaltatnak abortuszt.
    A norveg es dan abortusz turizmust hivatalaosan is elismerik, vita is van ebböl az orszagok között.
    A sved nök köreben is növekvö tendentiat mutat ez a jelenseg. A pontos szamot nyilvan nem lehet tudni, de egy götebrogi klinika vezetöje szerint evi 100-ra tehetö az ebböl a celböl elvegzett abortuszok szama.Masok ezt joval kevesebbenk gondoljak.
    Tegnapp a Debatt cimu TV musorban eles vita folyt a temarol. Az egyik oldalon ult az egyik tabor a masikon a masik. Megnyugato volt latni, hogy azert sokan vannak akik ezt maskepp latjak. A masik oldal kepviselöi szajabol azonban elhangzottak nagyon mellbevago megjegyzesek. Egy lelkes feminista ujsagironö kulönösen irritalo volt(nekem legaläbbis)
    Elhangzott az is, hogy, nem kell csodalkozni azon,ha fiu gyermeket akarnak inkabb az anyak, mert annak ellenere, hogy Svedorszag a nemek közötti egyenlösegröl hires, mindenki tudja, hogy ez nem igaz es a nök igenis hätränyban vannak a ferfiakkal szemben.
    Egy cikk reszlet:

    Norska kvinnor gör abort i Sverige
    STOCKHOLM.
    Fallen med kvinnor som gör abort för att fostren inte har önskat kön upprör.
    - Jag reagerar väldigt starkt, säger Göran Hägglund till TT.
    Nu vill socialministern se om det går att begränsa möjligheten att i förväg få reda på fostrets kön.
    Ett uppmärksammat fall var en kvinna i Eskilstuna som två gånger bad att få veta barnets kön.
    När det visade sig att det var en flicka krävde kvinnan bägge gångerna att få göra abort.
    Norska regeringens rådgivare i medicinetiska frågor, Bioteknologinämnden, varnar nu i Svenska Dagbladet för att ett antal norska kvinnor som fått sina foster könsbestämda åker till Sverige för abort.
    Jordemorsföreningen i Danmark har gjort en liknande analys angående danska kvinnor……

    VálaszTörlés
  2. Én a 8 hetet nem értem. Ma amikor olyan gyorsan és egyszerüen ki lehet mutatni a terhességet, már nagyon korán, miért kell ennyi időt hagyni az abortuszra.Aki nem akarja megtartani,az már nyilvávn az elején sem akarja.Van bizony olyan helyzet,hogy e nőnek igy kell sajnos döntenie, bár tényleg jobb lenne örökbe adni. Szóval szerintem a tudomány és a technika fejlődéséveel nem nyújtani kellene ezt az időt, hanem arra presszionálni a nőket, hogy ha mar muszáj akkor minnél korábban történjen meg.
    Én igazán akkor döbbentem meg, amikor Alexanndrával voltam terhes és mivel nem voltam már akkor sem egy mai csirke,a 13. héten genetikai vizsgálat történt. A placentából vettek mintát.Mivel a placenta a méh hátsó falán tapadt, Alexandra mellett kellett elvezetni a tüt a hátso falig. Néztem az ultrahangon mi történik és halgattam a szivhangot. Alexandra szivfrekventiája 50-el emelkedett meg, mert a közelében piszkálódtak .Érezte, hogy itt bizony történik valami. És ez a 13. héten volt. Akkor gondoltam bele igazán hogy ez éppen csak túl volt azon az időponton amikor nálunk még lehet abortuszt végezni.Akkor még nem tudtam eről az itteni 18 hétről.Inkább bele sem gondolok.

    VálaszTörlés