2008. október 2., csütörtök

Két és fél év börtönre ítélték az adócsaló bérorvost.

A 60-s éveiben járó orvos 2000 és 2004 között számos megyében dolgozott bérorvosként.
A Helsingborgs Dagblad cikke szerint olyan sokat dolgozott, hogy már „biztonságot veszélyeztetőként” vált hírhedté.
Ezen idő alatt 6 millió Kr-t  fizettek ki neki bérként, amit a Gibraltárban bejegyzett cégének számlájára utaltak.
Svédországban sem adót sem járulékokat nem fizetett.
Az orvos ezt avval magyarázta, hogy abban az időben hivatalosan londoni lakos volt.
A Járásbíróság viszont megállapította, hogy az adott időszakban valójában Landskronában lakott.
Többször állította, hogy a kérdéses időszakban éppen Londonban tartózkodott, miközben éppen valamelyik rendelőben dolgozott.
Egy alkalommal írásban jelezte az Adóhivatalnak, hogy éppen Londonban volt, miközben ugyanazon a napon az egyik landskronai áruházban vásárolt és fizetett 16000Kr-t, Visa kártyájával.
Összesen közel 3 millió Kr adó és járuléktartozást állapítottak meg
A Járásbíróság ezért 2.5 év börtönbüntetésre ítélte.

(DagensMedicin, 2008-09-30)

Csak azt nem értem, ha biztonságot veszélyeztető orvosként volt ismert, akkor vajon a munkaadók miért alkalmazták?
Ők nem felelősek a biztonságos betegellátásért? Ki ha ők nem?

1 megjegyzés:

  1. itze: a blog.hu integralodott az inda rendszerebe. erdemes torolni a cookiekat amik a blog.hu-val kapcsolatosak esetleg a teljes bongeszo cache-t (ideiglenes fajlok). utana szerintem mennie kellene zokkenomentesen a dolognak.

    VálaszTörlés