2008. július 8., kedd

A buli? hát az jó volt





Újra egyedül, csendes a ház.
A péntek este a készülődés jegyében zajlott, egy a szokásosnál is keményebb nap után. Tulajdonképpen péntektől hirdettem a bulit, de mintha érezték volna a vendégeim, mindenki csak  szombaton jött.

Elsőként Zoli és felesége Kata valamint két éves kislányuk futottak be. Toronynyi (jól írtam?) palacsintával érkeztek, így ez lett az ebéd. Mivel sütött a nap gyorsan kihúztunk a Sandviken városrészben levő homokos és nagyon sekélyvizű strandra egy kicsit pancsolni. (a blogban van egy poszt a házvásárlásunkról, ott találtok erről a strandról képeket.) 
Mivel múlt héten nem volt jó idő, nem volt olyan meleg víz, mint amilyen nyaranta (jó nyaranta) szokott lenni, de azért fürdésre alkalmas volt.
Van egy svéd vicc az itteni nyárról: "Két svéd beszélget, kérdezi az egyik: emlékszel arra a szép nyárra, ami pénteki napra esett?" 
Félretéve a viccet, egész meleg nyarakat strandoltunk már végig itt Svédországban.  
Közben megérkezett Magdi kolleganőm is a 6 éves Matyival. Ők még előttem egy évvel, 2005-ben költöztek ki ide. Sokat tanultam tőle az elején a svéd psychiátriáról. Kivételezett helyzetben voltunk, volt kitől magyarul kérdezni.
Kőhalmi Erika Ljungbyből reggel óta úton volt Gergő fiával (20). Sms-s idegenvezetésben részesültek általam. Sok helyen megálltak nézelődni, kávézni.  Arról, hogy hogyan sikerült, majd mesélje el ő!
Estefelé ők is befutottak, illetve átfutottak Karlskogan. Gondoltam a Lidl-t nem lehet eltéveszteni, ezért oda beszéltünk meg randit.
Erika a maga temperamentumával  meg sem állt Karlskoga túlsó feléig, ott fogtam meg és hoztam vissza.
Nem sokkal később Mónika  és  családja is megérkeztek Borås-ból. Így lett teljes a csapat.
Közben sajnos elkezdett esni. Szegény fiúk, esőkabátban sütötték a husikat a grillen. Úgy tűnt azért jól érezték magukat. Kicsit „ jobbigt” volt így grillezni, a füst is nagyobb volt a szokásosnál. Jó, hogy a szomzédok az eső miatt nem voltak kint.
Zoliékat a blogomon keresztül ismertem meg. Zsolt (Evergo) blogjára talált rá valahogy, aztán keveredett át az enyémre. Azóta hűséges olvasom, H.Z. néven szokott kommentelni. Nemrég költöztek Stockholmba.  Könyvelő program fordításával foglalkozik. 
Erikával és Mónikával e-mailben tartjuk a kapcsolatot  a kezdetektől.  Mármint ,  az ő kezdeteiktől, a svéd project kezdetétől. Még a prodromalis szakaszban, amikor még csak latolgatták a svéd kaland lehetőségét, hozzám keveredtek információért mailben. Már nem is emlékszem, talán Sonnenschein Judit (ő szervezi ki a magyar orvosokat Svédországba) irányította őket hozzám. Ha nem így volt lányok, javítsatok.
Lényeg, hogy végig asszisztáltam a teljes folyamatot, szinte a gondolat  megszületésétől az állásinterjúkon és tanfolyamon keresztül a legvégéig. Most már ők is svéd személyi számmal rendelkező, itt dolgozó orvosok. Rohan az idő.













Jól belehúztunk az éjszakába, dumáltunk ettünk, ittunk. Reggel kicsit nehezen keltünk fel, de szép lassan azér sikerült elindulni egy kis kirándulásra. Tettünk egy nagy kört. Északfelé indulva először szétnéztünk Lunedetben, majd megnéztünk egy hytta-t (vaskohó), Loka-ban fikáztunk, majd Grythyttanon és Noran keresztül vissza Karlskogába. Zoliék már Noránál leváltak és hazamentek Stockholmba. Erikáék és Móniék jó későn 6 óra körül indultak neki a többszáz kilóméteres  hazaútnak.
Remélem komment formájában ők is hozzátesznek ezt-azt ehhez a beszámolóhoz, mesélnek majd arról mit sikerült  megnézni útközben
Fotók majd később, előbb valahogy össze kell gyűjteni őket egy helyre. Majd Szabolcs megoldja.
Lokáról már írtam, szép lassan a többi helyet is bemutatom majd nektek, amiket közösen láttunk.
(előbb azonban megint egy kis szakma következik, végül is a blogom a




svéd psychiátriáról szól.)








 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése