2008. február 10., vasárnap

Receptírás a gyakorlatban

Nem beszéltünk össze Zsolttal, de ma én is receptírásról   terveztem   írni. Szokásomhoz híven leírom az itteni rendszert.
 Ez a része egészen jól müködik. Köszönhető ez többek között annak, hogy az összes patika   az APOTEKET nevű (azt hiszem állami tulajdonú) cég birtokában van. (múltkor olvastam az Indexen egy cikket erről, hogy itt is megindult a próbálkozás, hogy más cégek is beszállhassanak) Ebből az következik, hogy egységes softwaret használnak. Ebből meg az következik, hogy van E-recept. Ez azt jelenti, hogy az elektronikus úton felírt recept, azonnal megjelenik Svédország összes patikájában és beteg akár Lappföldön is kiválthatja az általam itt felírt receptet néhány perc múlva. Vagyis mégse. Az általam írtat nem, merthogy a mi számitogépes rendszerünk régi, nem kompatibilis evvel a programmal. (ez is  lehet majd egy következő téma) Ugyan elő is lehetne fizetni rá, bármelyik orvos megteheti  (1000Kr/ év), de akkkor ha ezt használom, nem kerülnek a receptek be a mi dokumentációnkba. Kronoberg megyében a psychiátria által használt számítógépes rendszerbe az E-recept integrálva van. Tudom ezt onnan, hogy az előző (magyarországi) életemből  2 kolleganő is ott dolgozik. (Livia, Daniella majd szóljatok hozzá ti is!).
Nekünk egyelőre marad a papír formátumú recept és a telefon. Kétféle recept van; az egyik egy általános a másik a särskild (különleges) utóbbira kell irni az altatókat, nyugtatókat, narkotikákat. Az elsőt csak aláirjuk, a másodikra egy személyhez vagyis orvoshoz kötött vonalkódot is ragasztunk. Pecsét nincs. Ami nagyon tetszik: én határozhatom meg, hogy a beteg hányszor válthatja ki a gyógyszerét. Akár 6-t vagy 8-t is irhatok. Azt is meghatározhatom, hogy min. mennyi időnek kell eltelnie két recept- kiváltás között. Ha úgy ítélem meg, hogy a beteg hosszabb pórázra engedhető  mert stabil, akkor sokszor kiválthatót irok, nem kell a betegnek vizitdijat fizetnie csak azért, hogy receptet kapjon. A másik előny: a sucid veszélyeztett beteg esetén irhatok nagyon kis mennyiséget, amit mondjuk hetente kell kiváltania.
Vészhelyzetben telefonon is rendelhetek a betegnek gyógyszert. Felhivom az illetékes patikát bediktálom a vonalkódomon levő munkehelyi és személyes azonosítómat jelző számot, a beteg person nummerét és rendelhetem is a gyógyszert, amit a beteg recept nélkül elhozhat. Azért szerintem van ezzel egy kis probléma. Mivel a särskild receptemre ráragasztom a vonalkódomat az azonosító számommal, bárki leolvashatja és betelefonálhat egy patikába gyógyszert rendelni. A másik, hogy egy felragasztott vonalkód le is szedhető és átragasztható (bár még nem próbáltam ki) másik receptre. Drogosok itt is vannak szépszámmal és recepthamisításról is hallottam már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése