Ma megint gonosz vagyok

A mai napom két "orkar inte" beteggel kezdődőtt. Azt nem tudták megmondani mi a bajuk, csak egy dologban voltak biztosak, hogy ők ebben a büdös életben többet dolgozni már nem tudnak. Én meg ehhez írjak jóféle papírt. Az egyik 74-es a másik 79-s születésű. Ezek után kaptam egy lapot a titkárnőktől, hogy egy beteg (immáron 3x 2 hónap alatt) lemondta az idejét az orvoshoz, mert éppen nem ér rá. Szeretne egy új időpontot őszre. Hú, de beteg lehet! Utoljára orvossal 2009 elején találkozott, azóta csak betelefonálgat a gyógyszereiért. És eddig megkapta, de most nem fogja. Tőlem legalábbis nem.

Szabotázs a Danderyds kórházban

Valaki azzal szórakozik a stockholmi Danderyds kórházban, hogy kilukasztja a steril műtéti csomagokat. Néhány más kórházban is előfordult ilyen, de ott az ellenőrzések megszigorítása után abba maradtak az akciók. A Danderyds-ben viszont nyár óta folyamatosan lyuggat valaki. Már 250 esetet jelentettek a Rendőrségnek.
A szakértők szerint a sérülések jellege alapján teljesen biztos, hogy azokat kívűlről ejtik a csomagokon, valószínűleg pengével. Teljesen kizártnak tartják, hogy véletlen sérülések legyenek.
Hogy megelőzzék a további szabotázs akciókat bekamerázták az összes helységet ahol mossák, csomagolják, fertőtlenitik a műtéti eszközöket és a szállitásnál mindig 2 embernek kell jelen lennie.
A dolgozók szerint az a legrosszabb, hogy már senki senkiben nem bízik, gyanúsítgatják egymást.
A többi érintett kórházban (Södra Älvborgs sjukhus, Borås, Södersjukhuset Stockholm, Akademiska sjukhuset i Uppsala) a biztonsági intézkedések bevezetése után nem volt ilyen eset, nem így a Danderyds-ben .

Azt még érteném, hogy van egy elmebeteg akinek ez a heppje, de hogy szerte az országban szórakozzanak ilyesmivel és hogy ne bírják elkapni...érthetetlen.

Új betegség ütötte fel a fejét a Svédorszgában

"försäkringskasseutlöst depression"

Valahogy úgy lehetne fordítani hogy: Társadalombiztosító által kiváltott depresszió.
Sokszor írtam már róla, hogy milyen állapotokat találtunk  2006-ban, amikor elkezdtünk itt dolgozni. Enyhe depresszió diagnózissal 5-6 éve tp-n levő betegek stb. Tudomásom szerint a leghosszabb folyamatos regisztrált TP 17 év volt Svédországban.
Azóta új szelek fújnak, sorban dobják vissza a tp-s papirjainkat, a RONYI meg szinte lehetetlenné vált. A hosszú tp-es betegek kaptak másfél évet arra hogy összekapják magukat és résztvegyenek az államilag finanszírozott rehabilitációs programban amit a FK (TB) és az Arbetsförmedlingen (Munkaközvetítő) karöltve csinál. Eredmény kb. semmi. Részben mert a betegbek továbbra is „orkar inte” (nem bírom), másrészt akik végig csinálták a 3 hónapos programot, azoknak is csak 20 %-nak tudott a Munkaközvetítő állást találni.
A mai napi téma a rádióban, hogy az egyik egyház felemelte a szavát, annak érdekében, hogy változtassák meg a szerintük túl szigorú szabályokat.
Csak tavaly 42 000 ember lett „ utförsäkrad”, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban semmire nem jogosult a TB-nél, se TP, sem RONYI. Na meg persze munka sem. 60%-uk nő, akiknek elég nagy része gyeremekét egyedül nevelő anya. Nem mindenki jogosult szociális segélyre sem, ennek is megszigorodtak a feltételei.
Megugrott az egyházaknál segélyt kérők száma, de ez csak keveseknek jelent átmeneti segítséget.
Közben átfogó tudományos felmérések, kutatások készülnek a „barnfattigdom” (szegénysorban éló gyerekek) témában. Keresik az okát, mi a drasztikus emelkedés oka.
Hát ezek mennek itt most errefelé. A mi munkaidőnk min. 50% megy el arra, hogy próbálunk elég jó igazolásokat írni a betegeknek. Ha meg a TB nem fogadja el, akkor azt mondják pofátlanul a betegnek, hogy az orvos nem írta meg eléggé a frankót. Na persze nehéz jó papirt írni az egészségügyi végzettség nélküli hivatalnokoknak. A szakembereket már kiluxálták a döntéshozók közül, itt is politikai irányelvek szerint megy minden.
Én magam is eléggé ambivalens vagyok. Egyrészt sikítófrászt kapok, ha azt hallom, hogy ”orkar inte”, másrészt dührohamot , amikor áttétes rákos betegeket visszazavarnak dolgozni.
Azért valahol tényleg itt volt az ideje a rendrakásnak. Csak talán nem így, vagy nem tudom. Mindenesetre helyzet van.

Julmarknad - Tallin

Még elmaradtam evvel az útibeszámolóval és mivel ma nincs kedvem komolyabb témákhoz, hát bepótolom.
Még december közepén egy péntek délután felcihelődtünk és irány Stockholm, hogy ott felszálljunk a Siljaline Tallinba tartó hajójára.
Sokan járnak át innen oda egy kis karácsonyi vásározásra. Azt beszélik, hogy Tallin nagyon szép és minden nagyon olcsó. Mi tulajdonképpen inkább a város és a karácsonyi feeling miatt mentünk, de azért szétnéztünk az üzletekben is. Jelentem pont annyiba kerül minden, mint Svédországban. A svédeket persze ez nem zavarta, hatalmas nagy csomagokkal megpakolva tértek vissza a hajóra. Pont úgy viselkedtek, mint mi magyarok annak idején Triestben, Tarvisióban. Hú, de régen volt már az is!
Szombat reggel kötöttünk ki, majd nyakunkba vettük a jeges-havas várost. Én egy kicsit meg voltam illetődve, mert még sosem tettem a lábam a (volt) Szovjetunió területére. Tudom szegény észtek most felszisszennének, de nekem akkor is ezt jutott ott akkor eszembe. Mikor már kellőképpen átfagytunk és megéheztünk kerestünk és találtunk egy jó kis éttermet. Kellemes, barátságos felszolgálás és igazán ízletes étel. Az ár itt is svéd volt.
Délután elkövettük azt a hibát, hogy az ingyenes busszal elzötyögtünk a jó messzire fekvő bevásárló központba. Tömeg, büdös, mindenki tolakodott. Igazi szociálista érzésem volt. Még jó hogy útközben volt egy kis szórakozás is. Egy svéd lány visszafelé borospohárral a kezében szállt fel a buszra és ennek megfelelően tajtrészeg is volt.
A hajóút oda-vissza kellemesen telt. A vacsoránál, reggelinél a bőség zavarával küszködtünk, azt sem tudtuk mit szedjünk a tányérunkra, olyan incsiklandozó falatok sorakoztak a tálalón. A bulizással sem gondunk, abból is volt választási lehetőség rendesen. Barnuskámmal még táncoltam is, megtanítottam rockizni.
Visszafelé úton a hajón a 8. emeleten szaunáztunk, majd a jacuzziban lazáztunk ahonnan a tengerre nyílt a kilátás, csak sajnos vaksötét volt. Érdekes érzés volt egy erősen imbolygó hajón szaunázni, azt sem tudtuk, hogy éppen mitő szédülünk. Vasárnap délelőtt újra autóban ültünk és csúszkáltunk haza a szakadó hóesésben.
Szóval Tallinba hajózni jó, csak ajánlani tudom. Ilyenkor az év elején ráadásul hihetetlenül olcsó utakat is ki lehet fogni.

Itt tudtok keresgetni: http://www.tallinksilja.com/sv/


Made with Slideshow Embed Tool

Amikor a politikusok jobban tudják

Politikai döntésre Svédországban jelentős ágyszám leépítés történt az elmúlt évtizedben.
Nagy a nyomás, ápolási idő rövidítése ügyében is. Szép szavak arról, hogy a hangsúly a járóbeteg ellátáson van és hogy a beteg otthonába visszük az ellátást. (ha-ha még arra sincs kapaciáts, hogy a rendelőben ellássák öket. A várólisták csak kb. 4 hónaposak.)
Ma egész nap avval foglalkozott a rádió, hogy nincs hely gyermekpszichiátriai osztályokon.
A 90-s évek óta Svédországban háromszorosára emelkedett a súlyos pszichés betegségben, leginkább depresszióban szenvedő gimnazista korú fiatalok száma, ehhez képest a gyermekpszichiátriai ágyak számát egy harmadával csökkenték. Logikus nem?
Pár éve komoly pénzeket nyomtak pedig a gyerekpszichiátriai ellátásba, de valahogy csak oda nem jutott ahova kell. Most keresgetik, hova is lett ez a pénz, miért nem talált célba.

2010-ben Svédországban 157 gyermek és ifjúság pszichiátriai fekvőbeteg ágy volt.
A politikus által kiadott irányvonal még mindig a csökkentés.
Na ezek sincsenek jobban topon mint otthon!

Evergo nem blogol többé

Zsolt egyszerűen itt hagyott bennünket...

Péntek este skypeon jött a megdöbbentő hír, csak egy mondat: Zsolt ma délelőtt meghalt.
Az első reakciónk a kételkedés, nem ez nem lehet igaz. Aztán lassan felfogtuk és a fájdalom betöltött mindent.
Nemrég beszéltem vele, készült nagyon a szabadságra, fáradt volt. Már fentem a fogam a tőle megszokott humoros, színes útibeszámolóra. Jó kis blogot vezetett, de az utóbbi időben egyre ritkábban írt, pedig milyen sokan vártuk a posztjait.

Nemrégen ezt írta:

„Ma persze süt a nap már korán reggel. Ami jó, csak tegnap ilyenkor mérnem tudott sütni? Tegnap du fél négykor épp egy Asperger és ADHD beteg kellös közepén betöltöttem a 39-et. Èszre sem vettem. Jelentem semmi kükönbség nincsen. Ami sz.r volt az most is az, ami jó volt, az most sem rosszabb. Csak az idö telik nap nap után, hétre hét, hónapra hónap és mi nem tudjuk mit veszítünk vagy nyerünk - majd csak a végén. Kicsit filozófikus hangulatban köszöntöm kedves törzsolvasóimat. Na akkor kezdjünk neki a következö évnek. A mai elsö beteg meg is jött. Ùgyhogy az írásnak most vége is. Hamarosan folytatom.”

Vajon maradt-e ideje a végén, hogy megtudja mit nyert és mit veszített?
Pont olyan gyorsan ment el két beteg között a munkahelyén, mint ahogy a születésnapja is elröppent azon a délutánon.
Remélem sima volt az útja - hogy szinte észre sem vette!
Nyugodj békében!

Én majd azért visszajárok a blogodra. Azt ígérted hamarosan folytatod.

A polihisztorok kora lejárt?

Mostanában sokat hallgatok rádiót a kocsiban és igen érdekes dolgokat hallok.  A véleményem a svéd egészségügyi ellátásról finoman szólva nem egészen pozitív. (hu ezt nagyon svédesen finomkodva fejeztem ki!), de azért még most is meg tudok lepődni.

A történet röviden:
79 éves bácsi befeküdt a göteborgi Sahlgrenska Egyetemi Kórházba a jan. 19.-ére tervezett szívműtétjére. Reggel az ágyában fekve várta, hogy letolják a műtőbe, de ehelyett jött valaki aki közölte, hogy a műtét elmarad mert odakint tükörjég van, rengeteg a lábtörött és az akutellátó teljesen leterhelt. 2 hét múlva kapott időpontot megint a tervezett szívműtétre, de másodszor sem tudták megoperálni, megint taxizhatott haza Mariestadba. Azóta csendben fullad otthon és várja, hogy hátha egyszer majd nem csúszik az út odakint.
A kórházból az illetékes sajnálkozik és elmondja, hogy igen, ez egy nagyon rossz gyakorlat, hogy az akut ellátás és a tervezett műtétek nincsenek elkülönítve. A politikusokra várnak, azoknak kellene ezt belátni és ennek megfelelően invesztálni az egészségügybe.

A cikk és benne a rádióriportok a beteggel és egy orvossal svédül itt.

Hát ez elképesztő! Véletlenül volt közöm közvetett módon Szegeden a szívsebészeti osztályhoz. Egyetemi éveim alatt a legjobb barátnőm dolgozott ott és elég sokat lógtam bent nála. Aztán a sors úgy hozta, hogy életem párja mielőtt berobbant az informatikába tett egy kis kitérőt az egészségügyben is és éppen a szívsebészeten dolgozott kardiotechnikusként. (még hogy lejár a polihisztorok kora - a szerk.) Volt lehetőségem belelátni az életükbe. Hogy a szívsebészeten dolgozó sebészek törött lábakat operáltak volna, vagy hogy a szívseb műtőt traumatológiai műtétekre használták volna, ilyenre aztán nem emlékszem. Ez teljességgel ki volt zárva.
A "Kalla fakta" dokumentumfilmjében ami Anna Lindh ellátását feszegette, az egyik fő kritika az volt, hogy nem volt elkülönülve az általános és traumatológiai ellátás ügyeletben. Ez volt a helyzet 2003-ban és ez a helyzet most is.
A politikusok (ha ez tényleg rajtuk múlik) úgy látszik itt is lassan fogják fel mit is kéne tenni.

Biztos, hogy 2011-t írunk és hogy a ez itt a világ egyik legjobb egészségügyi ellátása?

Nem találtak hibát Anna Lindh ellátásában

Ezt állapította meg a nemzetközi (finn, svéd, norvég!) szakértői bizottság amelynek tagjai  a Socialstyrelsen felkérésére nézték át a dokumentációt és beszéltek az ellátásban résztvevőkkel.
Ősszel egy dokumentumfilm sorozat foglalkozott a témával és erősen megkérdőjelezték az ellátás szakszerűségét. (1, 2)
Amint az várható volt, természetesen mindent rendben találtak. A szakértői bizottság szerint az ellátás az akkori (2003) tudományos ismereteknek és akkor szokásos eljárásoknak megfelelt.

A következő szép mondatot emelném csak ki:

„Ledande kirurger byttes fler gånger i samband med operationerna. Det gjorde att man hade bästa möjliga kompetens med hänsyn till vilket ingrepp som skulle göras.”

Azaz: A műtétet vezető orvost többször váltották, azért hogy mindig a lehetséges legjobb kompetencia álljon rendelkezésre annak megfelelően amire éppen szükség volt az adott helyzetben

A filmből az derül ki, hogy Karolinska Egyetemi Kórház Traumatológiai osztályán ügyeleti időben nem volt traumatológus szakorvos. A műtétet egy 1 éves általános sebészeti gyakorlattal rendelkező nem-szakorvos kezdte meg. Az első 45 percben 3x váltottak orvost. 4 órája tartott a műtét, amikor az első traumatológus szakorvos előkerült.

Nem vagyok jártas a traumatológiában, nem vagyok kompetens hogy véleményt mondjak az ellátás szakszerűségéről.
Inkább csak az a nagyon érdekes, hogy milyen ügyesen lehet, egy ilyen egyértelműen negatív dolgot ilyen szépen tolmácsolni és pozitívumként tálalni. Ebben a svédek nagymesterek.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható: http://www.socialstyrelsen.se/pressrum/pressmeddelanden/ingenkritikmotvardenavannalindh

Boszorkánykonyha

Ma megint találkoztam egy fantasztikus koktéllal.
Hogy a betegnek igazán mi a baja nem tudom, mert diagnózisból is van nekije pár.
Szoktam néha puskázni kicsit. Ha nincs már időm egy beteg után a következő kórtörténetét átnézni, akkor átszaladok gyorsan az eddig felírt gyógyszereken. Ebből már látható a fő csapás, na meg az is hogy mennyire stabil. Most evvel nem jutottam sokra, de a többivel se nagyon. A nővérektől abban megerősítettek, hogy ez a beteg tényleg nagyon beteg.

Gyógyszerei:
Lamictal, Orfiril, Tegretol, Risperdal, Abilify, Stesolid (Seduxen), Theralen (Pipolphen rokon) Nozinan (Tisercin), Nitrazepam. Ezek persze mind egyszerre.

Na most erre mit mondjak, pontosabban mit csináljak ?
Alig vártam, hogy bérorvos és outsider legyek. Megfogadtam, hogy szépen csendben elmolyolgatok, nem megyek bele nagy kivizsgálásokba, nem állítom át a betegek gyógyszerelését, felírom amit az előző és nem idegesítem magam, ha hülyeséget látok.
Én nagyon igyekszem, de nem nagyon megy a dolog. Kilóra írom a labor és EKG beutalókat a betegeknek, akiknek évek óta csak a receptjeit hosszabítják automatikusan , de közben a kutya sem néz rájuk. Van ám svéd protokoll is, hogy mit kell nézni és követni pl. az antipszichotikumot szedő betegnél!. Ezt csak azért írom, mert ez is a " kulturella skilnader” bűvős kérdéskörbe esik egyesek szerint. Mármint, hogy én aki "nemidevalósivagyok" túl sok labort kérek. Az EKG meg végképp nem tartozik ránk- állítólag.
Na szóval ott tartottunk, hogy mit is tegyek? Szívem szerint átnézném alaposan, aztán az eszetlen kombinációk helyett adnék valami testhezállót. Csakhogy minden gyógyszerátállítás átmeneti rosszabodás kozkázatát is jelenti. Na meg idő kell hozzá. Én meg csak 1 max 2 hónapig maradok itt. Visszarendelni is csak ritkán lehet orvoshoz. A betegek általában fél vagy 1 évente találkoznak orvossal, közben a nővérek követik a őket és sikítanak, ha mégis orvos kell. Kétszer ugyanavval az orvossal nemigen találkoznak.
Még csak most kezdtem ezt a fajta munkát, de máris sajnálom a betegeket a bérorvos rendszer miatt. Mindegyik megkérdezi , hogy maradok-e kicsit hosszabb ideig és jöhet–e legközelebb is hozzám.
Na de megint elkanyarodtam a gyógyszerektől. Ha átállítom ki követi? Közel sem biztos, hogy az utánam következő bajlódni fog vele. Majd kap hozzá megint újabbakat, néha csak telefonos bemondás alapján, aztán egy-kettőre megint tiszta káosz lesz a gyógyszerelése.
Nem ragozom tovább. Kicsit diffúz vagyok már ,a napi 200 km autózás is megteszi a hatását.
Inkább elmegyek aludni, hátha reggelre megvilágosodom.

Az említett svéd protokollok itt találhatóak svédül (1, 2) és angolul, csak el kellene olvasni őket.