2008. szeptember 26., péntek

Óvoda, iskola- költségek és szabályok

Minden ami kötelező az ingyen van!
Tehát az iskola természetesen ingyenes, de ez szó szerint értendő!
Nem kell fizetni sem a könyvért, sem a füzetért, sem az írószerért. Mindent megkapnak az iskolában. Igen az étkezetés is ingyenes, sőt a lányom laktose mentes diétája is.
A legkirályabb azonban az, hogy augusztus végén nem kell tolongani az áruházakban, hosszú listával a kezünkben tanszerek után vadászva. (Esetleg mindezt hitelből) Eltudjátok ezt képzelni?

Augusztus 20. körül, amikor kezdődik az év, csak beküldöm a gyereket a suliba és kész.
Évközben sincs gyűjtés semmire. Ha kirándulni mennek felhívják a figyelmet, javasolnak valami kis extrát, az iskola által nyújtott elemózsia mellé.
Viszont mindenkinek kell vinni valami gyümölcsöt minden nap.
Az első óra után van egy úgynevezett „fruktstund”, közös gyümölcsevés. Ilyenkor a tanárnő felolvas egy könyvből, amíg a gyerekek falatkáznak.
Minden héten kapunk egy sokszorosított  levelet (veckobrev) a tanárnőtől. Ebben beszámol arról, hogy az elmúlt héten mivel foglalkoztak, milyen programok lesznek a következő héten, mit kell vinni, mire kell készülni, illetve hogy a héten mi lesz az ebéd és az uzsonna.


Amiért fizetni kell az a napközi és az óvoda, mert ezek nem kötelezőek.
Barnabás fiam óvodás, Alexandra napközibe is jár, a legnagyobb csak iskolába.
A két gyerek után havi 1500 KR-t fizetünk. (családi pótlék a 3 gyerek után 3600 Kr)
Természetesen interneten utaljuk a pénzt. Szóval hónap eleji, reggeli sorban állás sincs a befizetési napon.
Viszont ha beteg gyerek, akkor is ugyanennyit fizetünk. Nem a benntöltött napok után történik az elszámolás. Ami először nagyon meglepett, hogy nyáron is fizetni kell, akkor is ha egész nyáron nem járnak. Tehát havi fix díj és 12 hónap.

Az általános iskola 9 éves. Az első 6 osztály az úgynevezett alsó iskola. Ezekben kisebb az osztálylétszám (Alexandra jár a legnagyobb létszámú osztályba a suliban, 26-an vannak.)
Ilyen  alsó (1-6 oszt) iskolából van Karlsksogában (kb 30E lakos) 6 db. Felső
(7-9 oszt.) általánosból van 3 db. Itt már általában nagyobb az osztálylétszám.

3 helyi középiskolában folytathatják a tanulmányokat.

Óvodából van 26 db, ebből 1 éjjel nappal működik.  Van 3 független óvoda, egy katolikus, egy ami a természetismeretet helyezi előtérbe és az átlagostól is többet vannak kint a természetben és van egy magán óvoda féle, amit egy gazdasági egyesület működtet, aminek csak szülő lehet a tagja.
Bölcsőde nincs. Az óvodába 1-5 éves korú gyerekek járnak. Két csoportra vannak osztva.
Van egy iskola előkészítő osztály, ez már kötelező. Napi 3 óra, 8-11–ig. Az otthoni nagycsoporthoz hasonlítanám
Helyileg ez már az iskolához kötött, ugyanabban az épületben van a mi iskolánkban ahol délután a napközi.

Ki járhat oviba és napközibe?
Óvodába, napközibe akkor járhat egy gyerek, ha mindkét szülő dolgozik, vagy tanul.
Gyesen/Gyed-en levő szülő, illetve munkanélküli (csak ha regisztrálva van a munkaügyi hivatalban, mint álláskereső) napi 3 órára viheti a gyereket oviba.
A munkaidő beosztásodat le kell adni. Ha megváltozott, köteles vagy azonnal jelezni a változást.
Munka után el kell hozni a gyereket. Nem megengedett pl. hogy a szülő 2-ig dolgozik és csak 5-kor megy a gyerekért.
Ha bármelyik szülő szabadságon van, szintén nem lehet oviba, napközibe vinni a a gyereket.
Vonatkozik ez a TP-es állományra is. Ha a magad betegsége, vagy a másik gyerek betegsége miatt otthon maradtál, akkor csak korlátozott óraszámba viheted az egészségeset (ez mondjuk max. 8 óra, egyébként reggel 6-tól este 6-ig vannak általában nyitva.)
Ha egy hétnél hosszabb ideig vagy TP-n, akkor le kell adni a TP-es-s igazolást az oviban és napköziben is.
Napközi csak 6. osztályig van.
Ennyit a tényekről.
Ma nagyon pozitiv voltam.
Folyt. köv. óvodáról, iskoláról, oktatásról, (ígérem sokkal kritikusabban, ahogy szoktam.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése