Bud-tól tovább indulva Molde, a rózsák és a jazz városa felé vettük az irányt.
A jazz sajnos kimaradt, viszont tényleg mindenütt piros rózsák pompáztak, amerre néztünk.
Nem kell mondanom ez a város is egy fjord partján fekszik, így nagy hajóforgalma van.
Az is egy módja az utazásnak, hogy 1 hétig vagy 10 napig luxushajóval utazva fedezheti fel a kedves utas a fjordok világát, végig a norvég partokon.
Számunkra Molde azért is volt emlékezetes, mert itt éreztük meg először, mennyire gyenge a guruló házunk. Van egy kilátóhely a leírások szerint, ahonnan az egész fjordot be lehet látni. Elindultunk hát a felfelé vezető úton. Igen ám, de egyszer csak elfogyott a betonút alólunk és földúton kellett továbbmennünk, ami ugyan jó minőségű volt, de vizes és csúszott. Kettesben reménytelen volt, így egyesben erőlködtünk még egy darabig, aztán feladtuk. Én a gyerekekkel kiszálltam, Szabolcs még tovább kapart felfelé, amíg meg tudott fordulni. Hát nem volt egy jó érzés.
Már előtte is bizonytalanok voltunk abban, hogy neki merjünk-e majd vágni a világhírű útszakasznak a Trollstigen-nek. Állítólag Európa egyik legszebb, de legnyaktörőbb hegyi szerpentinje. Itt Molde-ban ez a kérdés rögtön eldőlt. Azért majd írok erről később, még ha nem is hódítottuk meg.
Mivel nem akartunk megint kompozni, gondoltam megkerüljük a fjordot, biztos érdekesebb lesz. Az lett.
A nap sajnos elbújt és egyre sötétebb felhők kezdtek kikukucskálni a fjord túloldalán levő magas hegyek mögül. Egyre sötétebb lett és így még vadabbnak tűnt a táj, az út pedig egyre meredekebb és kanyargósabb. Vannak olyan szakaszai amik télen le vannak zárva. Hogy az itt lakók ilyenkor hogyan közlekednek nem tudom. Egy erős lejtőt jelző táblánál megálltunk és csak néztünk lefelé, hogy most mi lesz. Semmi, vettünk egy nagy levegőt és szépen leereszkedtünk. Így van ez ha valaki az Alföldön nő fel.
Késő este lett mire megérkeztünk Åndalsnesbe.
Letáboroztunk a főtéren a vasútállomás előtt.
Egész éjjel zuhogott az eső, kopogott tetőn. Ahogy az már lenni szokott, reggelre napsütés.
Ez egy egészen kis falu nagy turisztikai jelentőséggel. Elhatároztuk, hogy itt maradunk még egy éjszakát és pihenésképpen másnap elszakadunk az autótól. Délelőtt kerékpároztunk kicsit, bevásároltunk egy olcsó áruházban, délután pedig vonatra ültünk.
Innen indul ugyanis a világ legszebbnek mondott vasútja a Raumabanen.
(Vasút rajongók, látjátok Ildikó milyen képet talált a neten? Bizony ez egy, a legendás Nohab mozdonyok közül. Mostanában természetesen modernebb vonat jár arrafelé, a MÁV sem véletlenül vett ilyet.- Szabolcs)
A végállomásig Rombås-ig mentünk és vissza. Az út során norvég, angol és német nyelvű ismertetőt hallgathattunk. A vonat a szebb helyeknél megállt pár percre, hogy álló vonatból lehessen fényképezni. (Nem mindegyik járat, a menetrendben feltüntetik amikor nem áll meg)
Bjorli nevű kis hegyi falu(télen felkapott sí centrum) után egy fennsíkon halad a vonat, ami nem volt már annyira érdekes.
Akik tervezik a vonatozást ezen a vonalon, azoknak azt javaslom, csak Bjorli-ig menjenek, ott szálljanak le, sétáljanak a faluban és a környéken, majd szálljanak fel a visszafelé tartó vonatra. Így, nem kevés pénzt is meglehet spórolni. (ár: felnőtt retúr jegy 2x199 NOK, egy felnőtt egy gyereket vihet ingyen, a harmadik gyerekért 2x 99 NOK-t fizettünk).
A vasútállomás előtti téren áll egy vagon, ami egy kápolnát rejt magában. Vasárnaponként misét is tartanak itt. Nyitva áll napközben a látogatók számára, akik halk zene mellett üldögélhetnek kicsit a gondolataikba mélyedve. A berendezése talpfákból, sín darabokból és keréktárcsákból áll.
Először meghökkentő, de minden furcsasága ellenére megvan a maga meghitt hangulata.
Mivel fájó szívvel ugyan, de eldöntöttük, hogy nem próbálkozunk a Trollstigennel
(egyszer úgyis visszamegyek oda gyerek nélkül egy rendes autóval és akkor rekordot döntök!), másnap ismét egy óceánparti várost, Ålesundot céloztunk meg.
Erről majd a legközelebbi posztban.
Akkor jöjjenek a sajátképek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése