Egyedül vittem éveken keresztül egy fekvőbeteg osztályt, beosztottam sosem volt. Időnként jött egy-egy AT läkare (rezidens) de ők inkább csak növelték a teendőimet. Ha elmentem szabadságra akkor gyakorlatilag orvos nélkül maradt az osztály, a járóbeteg részlegen dolgozó kollegák ugráltak át időnként, a saját betegeik mellett. Állandó lelkiismeret furdalásom volt miattuk, ha elmentem. Amikor meg visszajöttem irdatlan mennyiségű elintézni, megírni való szakadt a nyakamba.
Az ügyeletekért járó juttatásnak csak 50%-t kaptuk pénzben, a másik felét szabadságban adták ki. Csakhogy szinte sosem tudtam kivenni, valahogy mindig éppen alkalmatlan volt ha menni akartam. Az már csak hab a tortán, hogy jól el is számolták magukat a szabadnapjaimmal. Hetek óta megy a számolás, de még most sem értünk teljesen a dolog végére. Szóval tele lett a hócipőm rendesen.
Novemberben vettem egy nagy levegőt és felmondtam. Igen meglepődtek, látszott hogy nem számítottak rá. Pedig én végig mondtam a magamét, de nem ütötte meg az ingerküszöbüket.
Hétfőtől elszegődöm bérorvosnak. Egyenlőre elég volt az alkalmazottságból, inkább a magam ura leszek.
Akkor dolgozom amikor én akarok és annyit amennyit én akarok. Fizetett szabadság nincs, de elég rendes heti bért adnak ahhoz, hogy az ember félrerakjon a szűkösebb időkre. A közvetítő cégek weboldalán figyelem hol keresnek éppen pszichiátert és ha megfelel a hely és az időpont gyorsan be is foglalom magamnak online. Ezután felveszik velem a kapcsolatot ée lefixáljuk a részleteket.
Ezentúl az iskola szünetekben nem fogok nagyszülőket, meg bébicsőszöket rángatni a gyerekeim mellé, hanem szépen itthon maradok velük. Arról is álmodozom, hogy bevállalok néhány hetet nyáron valahol Észak-Norvégiában az óceán mellett és viszem a kölyköket is magammal. Majd meglátjuk.
Magunk között szólva azért nem könnyű 4 és fél évet a hátam mögütt hagyni. Megharcoltunk egymással az osztályon rendesen... Ők állandóan jöttek a „kulturális különbségek“ varázsszóval, amitől én agymenést kaptam, de nem engedtem a 21-ből. Aztán szépen lassan összecsiszolódtunk. Ők megtanulták, hogy az anatómia, az élettan, a biokémia és a gyógyszertan Svédországban is ugyanolyan és hogy szakmai szempontból nálam nincs pardon. Én meg módjával, de azért svédesültem.
Szóval azért kicsit fáj a szivem, sok energiám van ebben az osztályban.
Hétfőtől Mariestadba fogok kijárni. Újra naponta fogok ”pendlázni”, mint a régi szép időkben otthon Magyarországon. Kicsit azért aggódom, mert errefelé mostanság elég nagy a hó, de majd csak kitavaszodik. Én már érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése