2010. július 4., vasárnap

Csendben, nyom nélkül

Bár mostanában nem vádolhat senki bennünket azzal, hogy sok posztot írunk, most egy kicsit még csendesebb lett a blogunk.

Ennek oka az, hogy július 1-én hajnalban, sajnos a hathatós együttműködésünkkel, betörtek hozzánk és elvitték többek közt a munkaeszközeinket (laptopok, telefonok, fényképezőgép)...miközben mi aludtunk.

A rendőrség az első hívásunk után kb 15 perccel nálunk volt, felvették az adatainkat, elmondták hogy bedobnak tájékoztató leveleket az utcában, hogy mások ne járjanak így. Miután látták hogy nem volt bezárva az ajtó és úgy jutottak be a "vendégeink", túl sok jóval nem kecsegtettek bennünket. 1.5-2 óra múlva hívott a nyomrögzítő csoport, hogy mennek hozzánk nyomot keresni. Sajnos ők sem találtak semmit.

Mivel itt most hőség van, ezért nyitott terasz ajtónál néztük a tévét és nem zártuk be ismét (be volt hajtva, ezért nem vettük észre). Ez lett a vesztünk. Szinte minden eszközre volt biztosításunk, így most azokat intézem...majd beszámolok az eredményről. Azt is érdemes tudni, hogy intő jel is volt mert a szomszédtól a javításra váró fűnyírót vitték el pár nappal azelőtt a kertjükből. A helyi sajtó is megírta a történetünket ill. azt hogy több házba is betörtek az elmúlt napokban, de valahogy jobb lenne másképp az újságba kerülni.

Szóval most nyalogatjuk a sebeinket és kicsit kedvetlenek vagyunk, de hamarosan ismét érkeznek postok.

 

3 megjegyzés:

  1. Hát ez egy nehéz helyzet...
    Könnyű kivülről "beledumálni", mégis gondoljatok arra,hogy legfontosabb értékeitek megmaradtak! R. Gréti

    VálaszTörlés
  2. Dögöljenek éhen...az vajon lehet tudni, hogy ezek a tetvek, ehte svédek, vagy bevándolrók-e?Illetve általánosságban a bűnözés hogy alakul az országban?Több szerencsét Nektek.

    VálaszTörlés
  3. Jaj, ez eleg szarul hangzik! Nekem meg a biciklimet sem loptak el sosem. Ha ellopnak mondjuk a laptopomat, nem tudom, hogy birnam ki anelkul, hogy megpukkadnek!

    VálaszTörlés