2010. április 22., csütörtök

Lofoten fényárban


Made with Slideshow Embed Tool


 


„Solresara„ készültünk és a végén az is lett belőle. Csak egy kicsit északabbra mint ahogy eredetileg terveztük.
A Lofoten szigetek Narviktól nyugatra taláható, tulajdonképpen kisebb-nagyobb szigetekből áll, amik szinte félszigetet alkotnak.
.
Az E10-s főutvonal végighalad rajta és déli csücskén egy „Å” nevű falucskánál egy körforgalomban végződik Európa. Kompozni nem kell, hidak alagutak kötik össze a szigeteket. A leghosszabb alagút 6.5 km hosszú volt .
Mit is írjak róla? Hülyén hangzik tudom, de talán a leggyönyörűbb hely amit eddig életemben láttam.
Nappal 10-12 C fok meleg volt, hétágra sütött a nap, vakító fehér hóval borított meredek sziklafalak zuhantak bele a az elképesztően kék óceánba. Cölöpökre épült színes halászfaluk, fa állványokon kellemes bűzt árasztó tőkehalak.
Itt is előre foglaltunk szállást egy turista központban a sziget közepe táján, Narviktól 280 km-re
Reggel Narvikból indulva az idő csak egyre jobb lett. Lassan haladtunk, mert állandóan megálltunk bámulni és persze fényképezni. Nincs az a kép egyébként ami visszaadja a látványt. Élőben kell látni. El is határoztuk, hogy  egyszer nyáron is visszajövünk. Május végétől július közepéig egyáltalán nem megy le a nap. Ilyenkor programok is bővebben vannak. Szinte mindenhonnan indulnak halászhajók. Az itteni vizekben kardszárnyú delfineket is lehet látni, bár ennek a szezonja éppen nem nyáron van, henem decembertől februárig.
A stugánk (faház) elég tágas volt, volt benne több emeletes ágy is a kicsik örömére. Lapkoltunk, megebédeltünk, majd újra útnak indultunk tovább dél felé. Gondoltuk eljutunk ameddig eljutunk.
Útközben fantasztikus homokos partokat találtunk, nyáron itt nagy strandélet van a látott képek alapján. A gyerekek hősiesen tűrték a sok autozást, de azért nagyon fáradtak voltak.
Eljutottunk azért az út végéig. Csináltunk is családi fotót is az utolsó falu, Å táblájánál, de sajnos itt már elég sötét volt, nem lettek igazán jók.
Ezután lecsuktuk a hátsó üléseket és gyerekek lefeküdtek. Mi meg az eget bámulva elindultunk visszafelé. Lestük nagyon az északi fényt és már kezdtünk lemondani róla. Pedig minden adva volt, tiszta volt az égbolt, és messze voltunk a nagyvárosi fényektől. Bele sem mertem gondolni milyen messze is vagyunk tulajdonképpen. Egyszercsak azonban az egyik sziklacsúcs mögül valami furcsa fehér fénycsík kúszott elő. Azonnal ébresztőt fújtunk, a gyerekek fel is  ugrottak  azonnal, nem volt akadály az álmosság.
Először bizonytalanok voltunk, de aztán amikor zöldre váltott és ide-oda mozgott az égbolton, folyamatosan változtatva az alakját, nem volt több kérdés.
Én természetesen eltoltam a képeket, addig állítgattam nagy okosan a fényképezőgépemet, míg végül semmi nem látszott. Gábor fiam csinálta a legjobb fotókat, ő lett az észekifény fotózás nyertese. (Neki volt csak olyan gépe ami f2.8-s objektív volt)
Az érzés és a látvány leírhatatlan. A kicsik is teljes extázisba estek. A szállásig volt még jó néhány kilométer, így elég megfáradva zuhantunk á végül ágyba.
Másnap kicsit hűvösebb volt az idő, de a nap továbbra is vakítóan sütött. Visszafelé haladva az összes kis faluba illetve városkába bekanyarodtunk, szétnéztünk. Megnéztük a Lofot akvariumot, láttunk fóka etetést. A sziget csoport legnagyobb városában Svolvaerben megebédeltünk, majd az óceán partján levő cukrászdában sütiztünk, kávéztunk. Hiába mentünk visszafelé is ugyanazon az úton, lehetetlen volt megunni a látványt.
Narvikban ugyanabban a motelban töltöttünk még egy éjszakát, mielőtt visszatértünk Svédországba.



Egy kis öszeollózott info a szigeteken található látványossságokról:
Északi-sarkkörtől északra, a 67 és a 68 szélességi fokok között fekszik. Golf áramlat miatt a telek enyhék. A hőmérséklet júliusban és augusztusban meghaladhatja a huszonöt fokot is A nyári rekordhőmérsékletet, 30 fokot 1963. júliusában mérték. A szigeteken élő 25000 lakos legfontosabb jövedelmi forrása a skrei – az ivarérett tőkehal - februártól áprilisig tartó halászata.
Lofoten legnagyobb települése, Svolvaer. Lofotenen nem terem meg épületfa, ezért az 1200 férőhelyű, sárgára festett templomot Trondheimben szabták ki, és itt állították össze 1898-ban. Henningsvaer - vagy ahogy még szokták nevezni: „Norvégia Velencéje” - Svolvaertól délre, félórányi autóútra van. A művészek és az alpinisták kedvenc városkája, a Lofotent a szárazföldről elválasztó Vestfjordenbe benyúló félszigeten fekszik. Henningsvaer kikötőjében van az alpinisták szállója, a Den Siste Vikingen, és a Hegymászó kávézó (Klatterkaffe).
Flakstad kommün központja a világoszöld vizű öböllel és fehér homokstranddal büszkélkedő Ramberg.
A Moskenesöy szigetén levő Reine az 1300 lakost számláló Moskenes kommün központja. A világ legszebb helyének tartott helyiség mellett magasló Gjertinden csúcs (821 m) alatti hegyhátról az egyik irányban az Atlanti-óceánra, a másik irányban pedig a Lofoten-szigetek csipkés hegyeire nyílik lélegzetelállító kilátás.
Az országút Å–ban ér véget. A hangulatos falu vörösre festett faházai a Norvég Halászfalu Múzeumhoz tartoznak. A Lofoten-szigetlánc utolsó szeme, az ornitológusok paradicsoma, a hat kilométer hosszú, lapos Röst, és a hozzá tartozó 365 apróbb sziget.
Egy kisfilm búcsúzóul.







Aki pedig kedvet kapott Lofotenhez az alábbi linkgyűjteményben keresgélhet még kicsit.




 

1 megjegyzés:

  1. Na, igen, ide nekünk is el kell jutni.Télen is, és nyáron is.De sajnos nem mostanában lesz.Nyáron (asszem augusztusban) van a bálnapárzás is, az is látványos, ahogy mesélték nekünk.Bezzeg itt Luleåban szinte semmi sarki fény nem volt... :-(

    VálaszTörlés