2010. március 31., szerda

Orvosképzés Örebroban

A mai nap szenzációja, hogy Örebro végre engedélyt kapott a Högskolaverket-től (Felsőoktatási hivatal) hogy orvosképzést indítson. Eddig kétszer utasították el a kérelmüket, mivel nem találták megfelelőnek a feltételeket. Hogy ezek mik voltak, azt csak a Högskolaverket tudja.
Stockholm, Göteborg, Uppsala, Lund, Umeå, Linköping után ez lesz a 7. város, ahol lesz orvosképzés.A tervezett kezdés 2011.
A szomszédos Värmland és Dalarna megyék mindvégig támogatták ezt a tervet, most Västmanlands és Sörmland megyék is csatlakoztak a támogatókhoz. (gondolom, ez pénzbeli támogatást jelenthet.)
Utoljára 25 évvel ezelőtt indítottak új helyen  orvosképzést Svédországban.
Örebro megye az utóbbi években 90 millió SEK-t fordított a színvonal és kompetencia szint emelésére, hogy előkészítsék az orvosképzést.

Az utolsó szót azonban a kormány mondja ki, erre még várni kell.
Amivel Örebro rendelkezik ehhez, az egy egyetem és egy regionális feladatokat is ellátó nagy egyetemi kórház.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése