2010. január 13., szerda

Soha nem tudhatod - telefonbeszélgetések rögzítése

Jó múltkorában én és a kollegáim kaptunk az orvos csoport megyei vezetőjétől egy
e-mail-t amiben arra figyelmeztet bennünket, hogy Svédországban bárki felveheti a telefonbeszélgetéseket jogszerűen, a másik fél tudta nélkül. Ez neki is új volt, akkor szembesült vele, amikor állás ügyben felhívta őt valaki, majd ezután x hatósághoz fordult a felvett beszélgetéssel, mert úgy érezte diszkriminálták.
Megkérdeztem a svéd kollégákat, tudnak-e erről, de szinte kivétel nélkül mindegyik kizártnak tartotta.
Nekiálltam hát kicsit kutakodni ezügyben.
Sajnos a hír igaz, tényleg felvehető.

Mit mond erről a törvény:

  • Bárki felveheti/rögzítheti azt a beszélgetést (nemcsak telefon) aminek ő az egyik résztvevője. Teheti ezt akkor is ha a másik fél nem tud arról hogy a beszélgetést rögzítik.
  • Mások beszélgetéseit,(amiben a felvételt készítő nem vesz részt) rögzíteni törvényellenes. Aki ilyet követ el, az pénzbüntetésre, vagy max. 2 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető. (4 kap. 9a § Brottsbalk (1962:700)

Több cég is foglalkozik ilyen készülékek forgalmazásával pl az ENGCOM .
Eddig sem  nagyon szerettem telefonálgatni a hozzátartozókkal, de most végképp elment a kedvem.
Itt politikai program, hogy be kell vonni a hozzátartozókat a kezelésbe. Nem is lenne evvel semmi baj, ha nem magyaráznák félre és nem használnák ezt ki jó néhányan. Sokan gondolják úgy, hogy mindenbe beleszólhatnak, követelhetnek, néha bizony a szakma szabályainak ellentmondó dolgokat. Szóval van ebből elég sok konfliktus. Üzengetnek, hogy azonnal hívjam fel őket ha valami nem tetszik, aztán meg rohannak panaszra, ha kések a visszahívással, mintha más dolgom nem is lenne.
Azért azt hozzátenném, hogy nagyon sokat meg lehet tudni a betegről egy jó leírásból amit egy közeli rokon, vagy barát ad és nagy segítségünkre lehet a kezelésben. De most nem róluk beszélek.
Nagyon furcsa volt az elején nekem itt Svédországban, hogy az osztályon orvos szinte soha nem beszél négyszemközt a beteggel, mindig van jelen valaki a személyzetből.
Ennek több oka van. Részben biztonságosabb, (bár nekem még nem volt gondom az agresszivitással), részben hogy legyen tanúja a beszélgetésnek. Na ezt nem értettem az elején, de most már igen. Maguk a svéd kollegák mondták, hogy jobb ez így. Furcsa volt a magyarázat a személyzet részéről is, ők azt is felhozták indoknak, hogy így a betegnek nincs lehetősége megosztani az orvost és a személyzetet.
Van azért haszna is, mert ami ott elhangzik, azt már nem kell elrendelnem, beírnom, kiírnom, a nővér, vagy ápoló jegyzetel és mindent elintéz.
Néhány év után kezdem érteni miért olyan gyanakvó itt mindenki, de azért mégsem tudom ezt teljesen magamévá tenni. Azért svédesülök lassan, telefonálni csak kivételes esetben fogok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése