2010. január 24., vasárnap

Leszállították a felvételi ponthatárt az orvosegyetemeken

Soha nem volt ilyen alacsony követelmény, már 1.7 ponttal is be lehet jutni egyes orvosegyetemekre.


Hosszú évekig még azok sem lehettek biztosak benne hogy felveszik őket az orvosképzésbe, akik a maximális 2.0 pontot hozták.
Mostanra azonban a felvételi követelmény erősen csökkent.
A 6 egyetemből, ahol orvosképzés folyik 3 1.7-re csökkentette a ponthatárt, a többi 1.8-ra.

Leif Strandberg, a Felsőoktatási Hivatal munkatársa szerint többféle magyarázata is van a csökkentésnek.
Az egyik, hogy növekedett a helyek száma az orvosképzésben, a másik a megváltozott szabályok.
Eddig azok a jelentkezők, akik 5 éves tapasztalattal rendelkeztek a munkaerőpiacról, plusz 0.5 pontot kaptak ezért. Ezután ez nem fog beleszámítani a felvételi pontszámba.
Azoktól akik a gimnáziumi bizonyítványuk alapján kérik a felvételüket, továbbra is a maximális 2.0 pontot követelik.
(Dagens medicin 2010.01.21)

2010 I. félévétől csoportokra osztják a jelentkezőket a bizonyítványuk alapján. Az egyik csoportot alkotják azok, akik a gimnáziumi bizonyítványukkal felvételiznek, egy másik csoport akiknek valamilyen kiegészítő pontszámuk van vagy a Komvux-ból (felnőtt oktatás) van bizonyítványuk. További két csoport a külföldiek és a Folkhögskolán (népfőiskola) végzettek.


Én továbbra sem értem!
Nem hiszem, hogy ha 2006-ban pl. 40-szeres túljelentkezés volt az orvosképzésre, akkor sokat számítana, hogy a helyek számát 590-ről 700-ra emelték. Nem beszélve arról, hogy több mint 2000 svéd jár külföldön orvosegyetemre.
Emiatt kellett volna leengedni a felvételi pontszámokat? Matematikailag biztos nem stimmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése