Finnország 2. - újabb útirány változtatás

Eredetileg Luleå után fordultunk volna keletnek,hogy Haparandánál átlépjük finn határt.
Jó szokásomhoz híven minden prospektust begyűjtöttem az úton amit csak találtam.
Így bukkantam rá Storforsen-re, ami egy elég látványos vízesésnek ígérkezett. 
GPS- átprogramozva, Piteå-nál balra (nyugatnak) el. Lulå majd legközelebb.
Hogy a látványon kívül  milyen borzongásban lesz még részünk nem is sejtettük.

Közben a nap is kisütött, a kedvünk is jobb lett mindjárt.

A prospektus szerint egy szép kis camping és hotel is található a vízesés tövénél.
Ehhez képest a GPS elvitt bennünket egy földútra ami egyre magasabbra hágott az erdőben. Éppen én voltam a hunyó, én vezettem azt a nagy batárt.
Na, volt egy pont amikor azt mondtam nem megyek tovább. Amúgy is meg voltam győződve róla hogy nem jó helyen járunk, campingnek, vízesésnek, életnek nyoma sem volt.

Jött a szokásos vita: GPS kontra térkép. Én vizuális típus vagyok, szeretem látni a térképen is merre járunk. Emellett elismerem, hogy  a GPS  egy fantasztikus találmány , használom is a GPS adta extra szolgáltatásokat. Ha viszont valami nem stimmel, akkor szívesebben támaszkodom a megérzéseimre és a térképre. Ettől persze azonnal szőke nő leszek.
Szóval ott tartottam, hogy megálltunk egy (föld) útelágazásnál fenn a hegyen, ahonnan Szabolcs gyalog ment tovább felfedező útra. (innentől kezdve csak erős idegzetűeknek!)
Mi addig a lakóautóban próbáltuk elütni az időt.

Egyszer csak jött a telefon, hogy megtalálta a vízesés fenti végét, induljunk utána.
Felszedelőzködtem hát a gyerekekkel és elindultunk a megadott irányba. Nemsokára már a lezúduló víz morajlását is hallottuk. Az úton furcsa nagy lábnyomokat találtunk, le is fényképeztük gyorsan. Nevetgéltünk is rajta hogy biztos a Jeti járt itt, addig amíg meg nem találtuk az első széttépet állat maradványait. Először kisebb csontok, majd koponyák, agancsokkal, combcsont, lapocka stb.

Hajtott bennünket a kíváncsiság. Ahogy mentünk egyre beljebb az útról szaporodtak az állatmaradványok. Voltak csontok, amik már teljesen kifehéredtek és voltak, amin még véres húscafatok is voltak. Nem vagyok egy beszari csaj, de kezdtem rosszul érezni magam.
Járt az agyam lázasan vajon mi történhetett itt? Úgy kb. 8-10 szarvasféle széthordott darabjait fedeztük fel nagy területen. szétszóródva-széthordva. Volt olyan tetem, ami csak úgy le volt rogyva, tkp. egyben volt, de már oszlásnak indult.
Orvvadász nem lehetett, mert akkor az agancsokat, és a bőrt elvitte volna. Ha valami megtámadta őket, akkor vajon hány nagy állat kellett ekkora mészárláshoz? Vagy ide járnak az öreg beteg szarvasok meghalni, mint az elefántok? Csinálnak vajon ilyet a szarvasok?
Esetleg valamelyik ragadozó erre a helyre hordja a zsákmányait? Sosem tudjuk meg.
Mindenesetre elhúztunk gyorsan Szabolcs után, megnézni a vízesést.

Nem mondom gyönyörű volt, de bennünk csak a rossz érzés dolgozott. Visszafelé menet, Szabolcsnak is megmutattuk, készült még néhány fotó. A fiúk csak nem állták meg és 2 koponyát aganccsal magukkal hoztak. Nem volt egy épületes látvány, némi kezelésre szükség volt még, hogy a koponyában mászkáló kukacokat kivégezzük. Én a kicsikkel bezárkóztam a lakóautóba, a fiuk meg elpazarolták Gábor kedvenc dezodorát. Avval fújták be a koponyákat, majd meggyújtották. Ezután jó szorosan bezárva egy nagy nylonzsákba a külső tárolóba tették.
Elindultunk végre lefelé. Nagy megkönnyebbülés volt amikor megtaláltuk végre a campinget. Kivételesen be is mentünk és ott éjszakáztunk.

A látvány lentről nézve is lenyűgöző volt. A sétát viszont másnapra hagytuk.
Reggel vakító napsütésre ébredtünk, megreggeliztünk és irány a vízesés teljes hossza mellett kiépített (kerekes kocsival is járható) széles palló. A víz dübörgő hangja minden mást elnyomott.
Más volt ez teljesen, mint pl. a Plitvicei tavak vízesései. Nem függőleges vízzuhatag, hanem lejtősen lezúduló víztömeg. Ilyen közelről szinte megretten az ember a víz erejétől.
A fő folyam mellett, a sziklák között meg kisebb vizek, csermelyek.
Barnabás fiam persze minden kőre felmászott és sikerült is beleesnie egy felgyülemlett kis tavacskába, ami inkább egy nagyobb pocsolya volt inkább. Szóval semmi vész, csak vizes lett. Muszáj volt levetkőztetni és a mi nagy pulóverünekt ráadni. A szembejövők mind megmosolyogták, amitől Barnabás dührohamot kapott. A fejére húzta a pulóvert és úgy ment vakon.

Szabolcs meg eközben folyamatosan az eget kémlelte, mivel Luleå-ban éppen NATO hadgyakorlat volt. Láttuk is a hotel éttermében este a pilótákat.
Reggel amikor a zuhanyozóból jött, persze fényképezőgép nélkül, a fejünk felett szálltak el V alakú rajban a Gripenek. Leste hátha lencsevégre tudja kapni őket, de nem volt szerencséje.

Indulás előtt vizet vételeztünk, leengedtük a tartályokat és nagy izgalommal elindultunk Jokkmokk felé ami már a sarkkörön túl fekszik.

Storforsen vízesés:

Európa egyik legnagyobb vízesése a Pitälven folyón a 374-es út mentén közvetlenül a sarkkör alatt.

• Átlagban másodpercenként 250 m3 víz zuhog itt le.


• A legnagyobb esése 82 m, 5 km hosszan húzódik.


• Midsommar körül legmagasabb a vízállás, ilyenkor
  870 m³/s az átlagos vízhozam (mi pont ilyen tájban jártunk ott.)


• Népszerű kiránduló hely, évente 180 000-n keresik fel.


• Különlegesen gazdag állat és növényvilág található a területen.

(Bemásolom ide a svéd nyelvű leírást a Wikipediából, hogy akit érdekelnek az állatok és a növények, azok az aktív linkekre kattintva többet is megtudhassanak róluk.
Förutom den mäktiga forsen har området också en rik flora med växtarter som t.ex. norna och guckusko, linnéa, nyponros och de köttätande växterna tätört och sileshår (storsileshår & rundsileshår). Även djur som utter och fiskyngel utav öring förekommer i området.)

Itt pedig a képeink: