2011. május 17., kedd

Válaszolt a nagyember…

...méghozzá elég gyorsan.
Udvariasan megköszönte, hogy hozzáfordultam és elnézést kért a késedelmes válaszért. Utána kellett járjon pontosan a kérdésnek, mert mostanában nem evvel foglalkozik.
Na azért ez errefelé kicsit másképp megy mint otthon, ahol tesznek a fejedre az illetékesek és eszük ágában sincs időben válaszolni.

Az előző posztban írtam a Försäkringkassan-nal való vitámról a Magyarországon történt ellátás utólagos kifizetését illetően. Olvassátok el, hogy megértsétek a választ.

A nagy ember nagyjából ezt válaszolta :
A külföldi gyógykezelések szabályozása nagyon bonyolult és nehezen áttekinthető.
Ami az említett cikkben áll, az a „tervezett” külföldi kezelésekre vonatkozik, vagyis amikor a beteg kifejezetten ezért utazik egy másik EU országba. Erre a szituációra létezik egy EU Bírósági ítélkezési gyakorlat, amely azt mondja ki, hogy a beteg jogosult a kezelési költségek utólagos megtérítésére, függetlenül attól, hogy az egészségügyi ellátó állami vagy privát - feltéve hogy ugyanezt az ellátást a saját országában is megkaphatná. Ez az ítélkezési gyakorlat éppen most lett kodifikálva egy új EU dierktivában, amit március 9-én fogadtak el (mellékelte a dokumentumot is; angol verzió, svéd verzió).
A tervezett ellátás azonban nem ugyanaz, mint a „szükséges ellátás” amire akut esetben kerül sor, ha a valaki éppen egy másik EU országban tartozkodik valamilyen más okból (pl. turistaként). Ilyen szükséges ellátás esetére nincs meg ugyanaz EU Bírósági ítélkezési gyakorlat, mint a tervezett ellátásra. Erre az esetre a 883/2004-s törvény rendelet vonatkozik, ami azt mondja ki, hogy az EU polgár, aki a saját országában biztosítva van jogosult a szükséges ellátásra egy másik EU tagállamban a hivatalos betegbiztositási ellátó rendszeren belül.
Jogosan kérdezheti, az ember miért van ez a különbség e két ellátási forma között, de mint az elején is mondta a szabályozás nagyon bonyolult és ez valahogy következménye a régebbi törvény (883/2004) és EU Bíróság ítélkezési gyakorlatának. Ez az ítélkezési gyakorlat csak bizonyos esetekre vonatkozik, amit azután értelmezni kell. Nemrégen jött szintén egy új határozat az EU Bíróságtól, ami világossá teszi, hogy egy másik EU országban privát ellátásban történt szükséges/akut ellátásokat nem szükséges megtéríteni.

Az én ügyemmel kapcsolatban azt írja, hogy az általam mellékelt levélből a FK-tól az áll, hogy az ellátásomat szükséges ellátásnak ítélték, de én nem írtam arról semmit, hogy az volt-e vagy tervezett. Ha ez rész nem felel meg a valóságnak, akkor ismételt elbírálást kell kérnem és csatolnom kell az ezt alátámasztó dokumentumokat.

Ide másolom a teljes e-mailt, mert ez fontos lehet a Svédországban élő magyaroknak.
( A jogban járta olvasok segitségét megköszönöm, ha kijavítják a nem megfelelő kifejezéseket.)
„Hej,

tack för ditt email. Ursäkta det sena svaret, men jag var tvungen att kontrollera några detaljer eftersom jag inte längre är lika nära involverad i dessa frågor.

När det gäller ersättning för gränsöverskridande sjukvård så är situationen idag både rätt komplicerad och svåröverskådlig. Det som artikeln i "Sjukhusläkaren" gällde var så kallad "planerad vård", dvs. att en patient åker till ett annat EU-land i syftet att söka vård. För denna situation finns rättspraxis från EU-domstolen som säger att man har rätt till ersättning för sådan vård - oavsett om vårdgivaren är offentlig eller privat - förutsatt att man hade haft rätt till motsvarande behandling i sitt hemland. Denna rättspraxis har precis "kodifierats" i ett nytt EU-direktiv som antogs den 9 mars. (Bifogar texten nedan)

Planerad vård ska skiljas från "nödvändig vård", dvs. vård som man måste få av akuta skäl när man befinner sig i ett annat EU-land av andra skäl (t.ex. som turist). För nödvändig vård finns inte motsvarande rättspraxis från EU-domstolen, utan här finns egentligen bara den förordning (lag) som heter 883/2004 som säger att EU-medborgare som är försäkrade i sitt hemland har rätt till nödvändig vård i andra EU-länder inom ramen för landets socialförsäkringssystem (dvs. hos vårdgivare som är offentliga eller anslutna till landets socialförsäkringssystem). Man kan fråga sig varför man skiljer på vård och vård på detta sätt, men dagens regelverk är som sagt komplicerat och ett resultat av både tidigare lagstiftning (förordning 883/2004) och rättspraxis från EU-domstolen (och rättspraxis blir ju sällan heltäckande utan rör ofta enskilda fall som sedan måste tolkas). (Nyligen kom också en ny dom från EU-domstolen som tydliggör att EU:s medlemsstater inte måste ersätta nödvändig vård som ges utanför det offentliga vårdssystemet i ett annat EU-land, dvs. privat vård.)

Av beslutet från Försäkringskassan framgår att de har bedömt ditt ärende efter reglerna om nödvändig vård. Det framgår inte av itt mail om det faktisk var fråga om akut/nödvändig vård, eller om du rest till Ungern i syfte att få vård (planerad vård). Om det blivit något fel på denna punkt så bör du förstås be om en ny prövning av Försäkringskassan och skicka dem kompletterande eller justerad information.

vänliga hälsningar

Thomas Allvin
Counsellor for Public Health Affairs
Permanent Representation of Sweden to the European Union
Square de Meeûs 30, B-1000 Brussels
Tel: +32 (0)2 289 57 19
Mobile: +32 (0)4 75 75 75 31
Email: thomas.allvin@foreign.ministry.se



Az otthoni kezelésem tervezett voltát, így utólag nehéz lenne igazolnom. Nem nagy összegről van szó, inkább próbának szántam.
A következő lépésem az lesz, hogy megkérdezem a FK-t, hogy mi kell ahhoz, hogy tervezettnek fogadjanak el egy kivizsgálást és kezelést. Merthogy én továbbra is otthon tervezem intézni a szükséges szűréseket, kivizsgálásokat, ha kell kezeléseket. A gyerekeimet is rendszeresen elviszem a gyerekgyógyászunkhoz egy ránézésre, a soron következő védőoltásra amikor otthon vagyunk.
Feltéve, ha marad még otthon kolléga. Lehet, hogy inkább itt kellene megszervezni egy „magyar orvosok egymásért szervezetet”.

1 megjegyzés:

  1. Gratula a jogi nyelvezethez! Teljesen korrekt! :) A tartalmat már kevésbé tudom megítélni, de mindenesetre nagyon érdekes amit írsz. Így első olvasatra különösnek tűnik ez a tervezett és nem tervezett ellátás közötti különbségtétel, de hát nem ez lenne az első eset, hogy az EU Bíróság különös döntést hozzon... :) Ha a te ellátásodat viszont szükségesnek ítélték, akkor a 883/2004-es rendelet (nem "törvény", ez az egyetlen pici fordítási hiba van az írásodban) értelmében vissza kellen, hogy térítsék, nem? Vagy a gond az, hogy priváthoz mentél?

    VálaszTörlés