2009. december 21., hétfő

Mi történt nov. 20 és dec. 4 között - még mindig a mellékhatásokról

Mármint a Pandemrix mellékhatásairól.
Megjelent ugyanis az Läkamedelsverket oldalán a bejelentett mellékhatások frissített változata.
Összefoglalva:
5.3 M adag vakcinát terítettek, ebből kb. 4 M-t adtak be eddig.
3000 feltételezett mellékhatást jelentettek.(ebből 1200-t jelentettek az eü intézményekből)
Most már nemcsak az allergiás reakciókról mondják, hogy a vártnál nagyobb számban fordult elő, hanem a neurológiai tünetekről is.
A lokális reakciók és az influenzaszerű mellékhatások általában néhány nap alatt megszűnnek.
Az általános tünetek mint a fáradtság, izűleti és izomfájdalmak csak 10-14 nap alatt szűnnek meg.


Allergiás reakciók:
476 eset az eddigi 3 mellé, most jelentették a 4. anaphylaxiás shockot. (10 éves kislány, előzőleg semmilyen allergia nem volt ismert.)


Neurológiai tünetek:
157 esetben jelentettek ilyet, ebből 26 volt súlyos.
A leggyakrabbak: szédülés, fejfájás, eszméletvesztés, zsibbadások.
Az eddigi 7-hez még 2 faciális paresist (arcideg bénulás) jelentettek. A 9-ből 5-nél nem zárják ki, hogy tényleg oltási szövődmény lehet.
23 epilepsziás rohamot jelentettek ebből 20 beteg 18 éven aluli volt.
Folyamatban van a neurológiai események alapos kivizsgálása, követik a betegségek lefolyását.


Gyerekeknél jelentett mellékhatások:
December 4.-ig 102000 3 év alattit és 450000 3-13 év közötti gyereket vakcináltak.
385 súlyos mellékhatást jelentettek.
A leggyakoribb súlyos tünetek neurológiai, immunológiai és általános tünetek voltak.
Neurológiai tünetek: a legyakoribb az epilepsiás roham, eszméletvesztés, lázgörcs, szédülés. 2 faciális paresist is jelentettek.
Allergiás tünetek: a legutóbbi összefoglaló óta 4 újabb anaphylaxiás reakciót és 2 anaphylaxiás shockot jelentettek. Jelentettek még urticáriát, légzési nehézséget és 1 arthritist.
1 haláleset 1 éves.
17 éves vesetranszplantált gyerek veséje kilökődött.


Terhes nők oltásával kapcsoltaban jelentett mellékhatások:
Eddig 31000 gravid nőt oltottak. 22 esetben jelentettek mellékhatást.
6 vetélés volt közvetlenül a vakcina beadása után.
1 esetben volt intrauterin magzatelhalás a 24. terhességi héten, és 1 esetben a 41. héten 5 nappal az oltást követően.


Halálesetek.
Eddig összesen 18 eset.
Az előző összefoglaló óta 6 újabb haláleset történt ami az oltást követően következett be.
Ebből 4 igen idős volt (94, 91, 90, 82)
Egy 36 éves nőt, aki korábban teljesen egészséges volt, holtan találtak az oltást követő napon a konyhájában. A vizsgálat még nem zárult le.
1 éves gyerek, ismert súlyos szív és tüdőbetegség. Az oltás másnapján hirtelen romlott az állapota, intenzív osztályra került. A klinikai kép sepsisnek felelt meg, közvetlen halál ok szívmegállás.


Elmaradt hatás:
9 esetben jelentették, hogy az oltás ellenére megbetegedtek sertésinfluenzában. 4 felnőtt az oltás követő 5. nap és 4. hét között. Közülük 3-nak valamilyen krónikus betegsége volt.
5 gyerek (4-13 éves kor közöttiek) betegedett meg a Pandermix oltás ellenére. 2-nek krónikus betegsége volt. A gyerekek a 4. és 20 nap között betegedtek meg. (oltás követő napok száma)
1 asztmás gyerek igen súlyos alsó légúti megbetegedést kapott.
Az H1N1 inkubációs ideje átlag 3 nap (1-7), tehát azok a gyerekek akik nagyon rövid idővel az oltást követően lettek betegek feltehetően már fertőzöttek voltak.


Transzplantált szerv kilökődése.
67 éves beteg, 20 éve élt transzplantált szívvel. A vakcinációt követően a szív kilökődött és a beteg meghalt. A kilökődést elősegítette, hogy a beteg az utóbbi időben nem szedte rendszeresen az immunszupresszív gyógyszereket.
17 éves lány transzplantált veséje lökődött ki. Ebben az esetben feltételezik, hogy a Pandemrix vakcináció elősegítette a kilökődést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése