2009. június 16., kedd

Úton vagyunk Lappföld felé









Ez az oka annak, hogy régen jelentkeztem. Az utolsó hét bent nagyon hajtós  volt, közben  azért készülni is kellet a nagy útra.
Kicsit későn kezdtünk lakó autót keresni, a tavalyi már foglalt volt.Mivel az idén Gábor fiam barátnője is velünk jön, 6 személyesre volt szükségünk. Találtam is egyet   a blocket-en Stockholmban. Néhány telefon, e-mail, előleg átutalása stb. Szabolcs pénteken munka után elment érte.
A saját autónkat abban az őrzött parkolóban  hagyta, ahol a lakóautó ált. 
Nagy volt az izgalom, hívtuk telefonon milyen a verda.? Hát egy kicsit öreg mondta, de amúgy OK. OK volt addig, amíg el nem kezdtük kipróbálni  az egyéb funkciókat. Feltöltöttük vízzel, bekapcsoltuk a fűtést. Lett is erre olyan gáz szag hogy csak úgy pucoltunk kifelé az autóból.
Az elrendezése jobb volt mint a tavalyinak, motorja is nagyobb, gumik  is rendben voltak. Azt a kis kopottságot még el is néztük volna, de a gáz az nagyon gáz tud lenni , mint tudjuk.
A palackoknál nem szivárgott, tehát bent nem stimmelt valami. 3 percnyi gondolkodás után  úgy döntöttünk, hogy ezt ugyan nem vállaljuk be, vissza a bót.
A gutaütés kerülgetett. Szabolcs elkezdte hívni a tulajt, aki persze nem volt elérhető. Én ráültem a netre és lázasan  sista minut  utakat kezdtem keresni. Ne mondjam , hogy nem találtam, csak egy hét múlva leghamarabb.  Közben kiderült, hogy Szabolcs úgy hozta el a kocsit, hogy se szerződés, se átvételi elismervény a pénzről, amit  kp.-ban fizetett ki. Na, itt tört ki a családi háború. Nem részletezem. Végül elérte a tulajt , elmondta hogy gáz van, indul vissza az autóval és kéri a pénzt vissza. Ebben maradtak. Én meg ott álltam ötlet nélkül, hogy lesz ebből  másnap utazás  akárhova is. Szegény gyerekek is  teljesen  elkeseredtek.
Fél óra múlva csörög a telefon. A lakóautó tulajdonosa hívott, hogy van egy másik autója is ami finare, meg nyare (szebb és újabb) odaadja azt.  Jól hangzott, de vajon bízhatom-e benne?    Egész éjjel járt az agyam, aztán döntöttünk: megyünk.
Behánytunk mindent nagy szatyrokba ,még egyszer leellenőriztük a gázpalackokat és elindultunk Stockholmba.  A megbeszélt időben ott várt bennünket a parkolóban.  Azt az autót ők maguk használják, ezt az öreget, meg ki szokták adni bérbe. Ugyan az a típus újabb kiadásban, sokkal szebb belsővel és minden működik benne. Kérés nélkül átnyújtotta az elismervényt is az átvett összegről.
Egészen meghatódtam, ez azért nagyon rendes volt tőle. Nem hiszem, hogy tudott a hibáról, annál is inkább mert, nemrég volt műszakin az autó.
Amilyen gyorsan csak tudtunk átpakoltunk és elindultunk északnak. Eltelt egy kis idő, mire felfogtuk, hogy mégiscsak utazunk és most már le lehet engedni.
Aznap Hudiksvall-ig terveztük az utat, ott ugyanis egész kis magyar orvos kolónia él, többek között szegedi  kollegák is, akik nemrégen  (január)költöztek ki Svédországba.
(folyt köv.)


 


 


 

2 megjegyzés:

  1. üdv. irjad majd tovább is, bátran, mi itt élünk a svéd-lappok közelében, ha tudok vmiben segíteni, írjál. jó utat

    VálaszTörlés
  2. Dehogy haraxom, köszönöm... :D Akkor még nem volt a blog amúgy...

    VálaszTörlés