2009. június 4., csütörtök

Hol kezdjem ha Svédországban akarok dolgozni?

Egyre többen keresnek meg ezzel a kérdéssel e-mailben. Már nem csak az orvosok, hanem nővérek, gyógytornászok, pszichológusok, és tanárok is.

A legpraktikusabb ha összefoglalom, akkor nem kell egyenként megválaszolnom a sok e-mailt.

Alapvetően kétféle módon lehet kijutni:

I, Fejvadász cégeken keresztül.
Ők főleg orvosokat keresnek. (ha valaki ismer olyan cégeket akik nővéreket és paramedicalis személyzetet toboroznak, egy kommentben írja már meg!)
Az ilyen cégek általában egy fix keretösszegből gazdálkodnak. Ebből kell kihozni a toborzás költségeit, kiutaztatásokat, a nyelvtanfolyamot és persze hasznot is szeretnének.
Elég sok ilyen cég működik, az ő helyzetük is egyre nehezebb.
A gazdasági válság ide is betört, igen nagy megszorítások vannak. Ebből következik, hogy azokat a fejvadász cégeket részesítik előnyben akik olcsóbban oldják meg. A probléma csak az, hogy ez már a nyelvoktatás minőségének rovására mehet. Márpedig a nyelvet TUDNI KELL!
Fejvadász cégen keresztül való kijutás előnyei:
Akkor vágsz bele a nyelv tanulásba (amit az adott megye finanszíroz és még igen jelentős ösztöndíjat és költéség térítést is fizet), amikor már van egy szerződésed egy megyével. (ez még nem biztos, hogy konkrét helyet jelent, megyén belül akárhova helyezhetnek.)
Majdnem mindent elintéznek helyetted, gyerekeknek iskola, óvoda keresés, beíratás, bérlakás keresés (ha kell előre le is foglalják.) Mindig megígérik, hogy a nem orvos házaspárnak is segítenek munkát keresni, de ennek ne dőljetek be. Részemről senkit nem ismerek senkit akinek szereztek volna állást.
(Ezt érdemes mérlegelni, mert elég nagy a munkanélküliség. Nem orvos házaspárnak nehéz lesz munkát találni. Néhány házasság erre már ráment.)
Hátrányai: Elesel a bértárgyalás lehetőségétől, kicsit irányítva vagy, nem igen tudsz összehasonlítani.

néhány ilyen lehetőség:
http://www.medicarrera.com/index.html (ők az a bizonyos Barcelonai szervezés)
juditsonnenschein@hotmail.com (én az ő szervezésében jutottam ki.)

II. Munkahely keresés egyénileg

1, Ehhez első lépésként el kell ismertetned a diplomádat, bizonyítvány kell arról,hogy megfelel az EU-s normáknak, illetve az adott ország elvárásainak.
Ilyen bizonyítványt még otthon kell beszerezni az EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL-tól. (tanárok esetén nem tudom ki az illetékes) http://www.eekh.hu/index.php?option=com_content&task=view &id=68&Itemid=52


2, Ezután kell kérelmezni a svéd legitimációt
Az itteni működési engedélyt egy ANTSZ like intézetnél a SOCIALSTYRELSEN-nél kell megkérvényezni.
Itt még nem kérnek nyelvtudást, nincs rá jogalapjuk (ezt ők mondták).
Csak arról döntenek, hogy a végzettséged alapján végezhetsz-e munkát adott munkakörben Svédországban.
A weboldalukról megtudható minden és letölthető a szükséges formanyomtatvány: http://www.socialstyrelsen.se/en/Licensing/Euleginfoeng.htm:
Postán be lehet küldeni és elég gyorsan döntést hoznak.
Postán küldik vissza a a legitimációról szóló bizonyítványt és az orvosok rögtön meg is kapják az a személyes kódot ami a receptíráshoz kell.

3, Állás keresés
Az állásinterjúk még mehetnek angolul, de csak akkor dolgozhatsz, ha megtanulsz svédül. (legalábbis az egészségügyben)
Hogy ki fizeti a nyelv tanulást azt nem tudom, de szerintem egyezkedés kérdése.
Nyilván ha valaki nagyon kell nekik, akkor abba hajlandók invesztálni.
Hogy milyen szintet követelnek meg az megyénként és szakmánként változó.
(Örebro megye a pszichiáterektől C1 nívót követelt, ami a régi rendszer szerint nagyjából felsőfok.
Velünk előszerződést kötöttek, hogy itt is itt lesz munkahelyünk, ha az általuk szervezett nyelvtanfolyamon részt veszünk, (indokolatlan hiányzás nem megengedett) és a Göteborgi Népfőiskola vizsgabizottsága előtt letesszük a vizsgát és elérjük a C1-t. )
Ne alapozzatok arra, hogy beszéltek angolul, mert fütyülnek rá.

Néhány oldal ahol állást lehet keresni:
www.dagensmedicin.se, www.lakartidningen.se, www.eniro.se,
www.jobguiden.se,www.monster.se, www.amv.sewww.poolia.se , www.manpower.se
www.offentligajob.se, www.framab.sewww.jobbet.sewww.proffice.se

Használjátok az RSS-t!!!

4, Nyelvtanulás
Magyarországon:
http://www.skandinavhaz.hu/language_courses_hu.html
(várom kommentben az ötleteket további otthoni svédtanulási lehetőségekre!)

Svédországban:
A tartózkodási engedéllyel rendelkezők (annak lehet ilyen, akinek itt munkája van vagy akinek itt svédorszgágban valaki garantálja az eltartását és fizeti utána a hozzájárulásokat.)

Pár hasznos oldal még:

http://www.sfi.su.se/om.htmlhttp://www.mah.se/templates/ExternalNews____14350.aspx
http://www.sesam.nu/?gclid=CL_rz4eA75oCFRQSzAodihs-uA
http://www.lingofriends.com/partner=sfi&lang=se&gclid=CNGd6KOA75oCFdWR3wodGnJWhttp://www.lingofriends.com/partner=sfi&lang=se&gclid=CNGd6KOA75oCFdWR3wod

http://www.ekonomifakta.se/sv/Fakta/Arbetsmarknad/Arbetskraftsinvandring/?awc

http://languagelanguage.com/se1/index.php?cPath=28_189&osCsid=fa83b00dd13c2b8eafa1f5b799e2008f

6 megjegyzés:

  1. Nem akarok senkit elkeseríteni, de ha nem vagy politikai vagy háborús menekült, vagy nem vagy orvos, akkor nem fog itt senki állást kapni! Ildi csak vedd példaként a férjedet egy igen keresett és piacképes diplomával rendelkezik, tapasztalata is volt (legalábbis gondolom), és ennek ellenére is milyen nehezen kapott itt munkát....Svédország nem jó úticél a munkát keresőknek szerintem, mert nincs nagyon hiány semmiből az orvosokon kívül.....

    VálaszTörlés
  2. Ildi, kösz a listát... valóban, számotokra - nyilvánvaló okokból - magasabb nyelvi szintet határoznak meg.

    Nyelvvizsga - a magyar értelemben - itt nincs, hanem a gimis nyelvoktatás szintjei felelnek meg az auorópai standardnak, vagyis ha itt egy gimnazista megcsinálja pl. a B, C stb. angol kurzust és vizsgázik belöle - az ugyanazt a szintet jelenti másutt is.

    Sajna a magyar gimis nelvtanítás a mai napig elmarad a kívánatostól, a Rigó utca meg úgy rossz, ahogy van. (sose volt jó)

    VálaszTörlés
  3. Tunya, Te mit tanulsz / dolgozol, hogy ilyen pesszimista vagy? :)

    VálaszTörlés
  4. Én egy EU-s program keretében vagyok idekiin Svédországban egy évet (idestova ez már a 10. hónapo idekinn) és egy Fritidsgårdban "dolgozom", mint Fritidsledare! Nem tudom, hogy te itt élsz e vagy beszélsz e svédül, egy ifjúsági központban szabadidős tanár tulajdonképp, nehéz lefordítani magyarra mer egyik sincs otthon!
    Nem pesszimistának mondanám magam, inkább realistának, mert azért 10 hónap alatt hall és lát egysmást az ember és tényleg ez a helyzet, a svédeknek az orvosokon kívül nincs szükségük diplomás munkaerőre, mert a saját egyetemeik kitermelik ezt a réteget, a fizikai munkát (betanított részét) meg odaadják Hassnaéknak!
    De most őszintén, ha Te is Svédországban élsz ezzel uúgy tisztában kell lenned, mint Nekem....

    VálaszTörlés
  5. Hát igen, maguk alatt vágják az biztos. Mi 15-en voltunk egy csoportban pszichiáterek, akik egyszerre jöttünk ki. Kb a fele már tovább állt valamerre. Norvégia, alapellátás, bérorvos, magán orvos stb. Nagyjából ezek a lehetőségek. Saját orvost nem tudnak produkálni a kihozottakat meg nem tudják megtartani. Nem tudom mi lesz a vége, de hogy nagyot kell változtatni az biztos.

    VálaszTörlés